Lassan illik elfogadni a tényt, hogy bármi is történjék, mindig lesz valaki, aki fogja Charlie Clouser zenéjét, egy ütött-kopott diktafont meg pár hordónyi belsőszervet, és filmet csinál belőle Fűrész akárhány cím alatt. A Fűrész-franchise a horrorfilmek Gyurcsány Ference: nem bír nem visszatérni. Leigh Whannel és James Wan még 2004-ben úgy bilincselte oda kamarahorrorjuk két szereplőjét egy komoly dilemmával egy mocskos fürdőszoba csöveihez, hogy azonnal kultfilm lett. Az eredetileg egyrészesre tervezett történet előbb trilógiává duzzadt, amelynek végén ráadásul meghal a sorozat szadista agytrösztje, a Kirakós, majd az eredeti alkotók nélkül még hozzácsaptak négy részt, az utolsó végén tényleg azt ígérték, hogy minden szálat elvarrva a padlásra kerül a disznómaszk és a biciklis bohóc.
A filmtörténet egyik legtöbb pénzt hozó franchise-át – eddig a Fűrész-filmek összesen több mint egymilliárd dolláros bevételt generáltak – azonban nem szokás csak úgy parlagon hagyni, hét év elteltével jött folytatás. A Fűrész – Újra játékban egyetlen pozitívumot hozott: a sorrendben előtte következő, nagyon gyenge négy rész kész Aranypolgárnak tűnt tőle. A Spierig testvérek által rendezett és a Piranha 3D írói által írt újraélesztés minden addiginál silányabb próbálkozás volt. Ez az aprócska körülmény persze nem gátolta a franchise-t gyártó Lionsgate-et, hogy a minőségi fekete lyuk után máris a következő részt tervezgessék, ám azzal is tisztában voltak, hogy nem ez a helyes irány.
a 2021-es Spirál: Fűrész hagyatékában legalább annyi következetesség volt, hogy ugyancsak egyetlen pozitívumot hozott: a folytatás ismét megmutatta, merre ne haladjon tovább a széria. A rebootnak mondott alkotásban bebizonyosodott, hogy ugyan Chris Rockot tarthatják tehetséges komikusnak, nagyjából annyira hiteles egy Fűrész-filmben, mintha Tarr Béla rendezné Cicciolinát, és ugyan Samuel L. Jackson vad motherfuckerezését bármilyen műfajban elnéznénk, egy Fűrész-filmet még ez sem menthet meg. Ezen a ponton vélhetően senkinek nem akadtak illúziói azzal kapcsolatban, hogy hat darab bődületesen pocsék film után lesz bárkiben annyi önérzet a stúdiónál, hogy megannyi vakvágány után végre tényleg lelőjék a szériát.
Főleg azért sem, mert a 2021 májusában megjelent Spirál: Fűrész hagyatéka előtt egy hónappal máris bejelentették, hogy dolgoznak a tizedik részen, ez jól mutatta, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy, mekkora fércmunka lesz a következő film, a futószalag máris dübörög, hogy újabb trancsírpornót szállítson. És az sem számít igazán, hogy a kritikusok földbe döngölték az előző két filmet: ugyanazok az írók – továbbra is a piranhás páros, Peter Goldfinger és Josh Stolberg ötlötte ki a sztorit – fűzhették tovább a történetet, akik már kétszer is bizonyították, hogy vakvágányra viszik a szériát. Ezúttal egy mondhatni Fűrész-veteránt, Kevin Greutertet kérték fel rendezőnek, aki a kezdetektől kezdve a sorozat vágója, a hatodik és a hetedik résznek pedig a rendezője is volt.
Pozitívum, hogy Goldfinger és Stolberg legalább valamennyit tanultak a hibáikból: mindkét újraindítós próbálkozás koncepcióját kivágták a kukába, és biztosra mentek: hiába halott már hat rész óta, a széria ikonikus arcát, John Kramert tették meg főszereplőnek. Megúszós megoldás, de Chris Rocknál fényévekkel jobb megközelítés, a franchise pedig sajnos már eljutott arra a pontra, hogy a biztonsági játék is előrelépést jelent. Ráadásul jó döntésnek is bizonyul: Tobin Bell rezzenéstelen arca egybeforrt a franchise-zal, a bizarrságában is rendkívül érdekes karakter végre kiteljesedhet, a 81 éves színész pedig a szokásos kellően nyugtalanító karizmával tölti meg Kramer alakját.
A történet visszaugrik az időben, valahol az első és a második rész között játszódhat, amikor Kramer már megkapta diagnózisát a halálos kórról, és önjelölt döntőbíróként már egy ideje bűnös embereket kínoz. Az alaphelyzetet már az előzetes is ellövi, így e kritika sem kezeli spoilerként: Kramert a teljes gyógyulás ígéretével műti meg egy titokzatos orvoscsoport, hogy kiderüljön: a férfit meglopták, miközben valójában egyetlen vágást sem ejtettek a testén.
A férfi tehát, aki egy sor filmen keresztül kínzott a lehető legbetegebb módon embereket, itt átkerül az áldozat szerepébe. A Fűrész X meglehetősen hosszan és komótosan követi Kramer kálváriáját, minden eddiginél mélyebbre ás a Kirakós sajátos életfilozófiájában, motivációiban. Sajnálatot, szánalmat, sőt, a maga beteg módján szimpátiát is megpróbál kicsikarni a férfival szemben, míg az áldozatokat abba a szerepbe löki, amelyben maga, Kramer is látja őket: Kényelmetlen azonosulási pont, hogy egy antagonista szemszögébe kényszerítsék a nézőt még akkor is, ha Kramer mindig is furcsa gonosztevő volt: ő maga sosem ölt meg senkit, csupán gyarló embereket szembesített a bűneikkel meglehetősen unortodox módon, de attól semmiképp sem lesz valaki az igazság bajnoka, ha fűrészt ad egy csalfa férj kezébe, majd közli vele, hogy a direkt és átvitt értelmű szabadulásért le kell vágnia a saját lábát. Egy jóérzésű ember a szimpátia csíráját sem érezné egy ilyen emberrel szemben, pláne, hogy immár húsz éve nézzük Kramer undorítóbbnál undorítóbb csapdáit. Nem létezik, hogy egy ilyen embernek drukkoljon valaki néhány piti csalóval szemben, a Fűrész X mégis erre késztet. Problémás vagy sem, legalább olyan újító szándék ez, amit jó ideje nagyítóval sem lehet találni a Fűrész-filmekben.
És amikor már kellően rosszul érezzük magunkat amiatt, hogy oldalt tévesztünk, tövig nyomja a szimpátiapedált a film: Kramer kisfiúkat ment a saját életét kockáztatva. A Fűrész X hőst avat abból az emberből, aki néhány jelenettel korábban rezzenéstelen arccal nézi végig, ahogy az egyik szereplő sajtvágó húrral nyiszálja a lábát. De bizonyos szinten hőst avat egyik másik fontos, újrahasznosított karakterből is: Amandából – Shawnee Smith megfiatalítása hagy maga után némi kivetnivalót – kigyomlálták azt a típusú kontrollálatlan őrületet, ami miatt emlékezetes szereplője volt a Fűrész-filmeknek. A film végén akad egy már-már idilli pillanat, amikor már egyértelműen túltolták ezt a vonalat, ezzel együtt válik nevetségessé és súlytalanná a finálé, és a kötelező duplacsavar sem üt akkorát.
Ahogy az a horrorfilmeknél gyakran előfordul, hírértéke volt annak, hogy a film a lehető legmagasabb, X korhatár-besorolást kapta, azaz csak este tíz óra után vetíthetik a mozik. Egy Fűrész-filmnél ez pláne nem meglepő, tekintve, hogy a szokás szerint szakadnak a belek, robbannak a szemgolyók és nyílnak a koponyák. Nem ez a film lesz az, amelynek segítségével levetkőzi magáról a film a jogosan rásütött trancsírpornó bélyeget, kellően gusztustalan lett ugyanis az új rész is. És bár a Fűrész-szériának ez mindvégig a védjegye volt, nem lehet elégszer elmondani, hogy a remek első részt még távolról sem fojtották meg a sokkoló csapdák, mégis úgy szorította görcsbe az ember gyomrát, ahogy azóta egyetlen epizód sem.
Ennek minden ellentmondásossága ellenére azonban végre valami merészet láthatunk a szériától, de ehhez kellett az is, hogy az előző filmek a nulla közelébe nyomják az elvárásokat a franchise-zal kapcsolatban. Jobb mint az előző öt film – ez a gondolat sejlett fel először a vetítést követően, ami nevetséges dicséret, ám a porig gyalázott Fűrész-filmek világában sajnos már ez is valami.
Fűrész X (Saw X), 118 perc, 2023. Október 5-től látható a magyar mozikban. 24.hu: 6/10
