Szórakoztatás, agyrágógumi, flitteres-csillámos figyelemelterelés, eszképizmus, amíg nézik, addig se rendszerek megbuktatásán fáradoznak… Persze, a gyerekek és tinik képernyő előtt töltött idejét fontos lenne csökkenteni. De közben meg az, hogy milyen tartalmakat néznek a tinik, nagyon is komoly hatással van a világlátásukra, a barátságokról, iskolai ambíciókról, párkapcsolatokról, szexualitásról alkotott világképükre, így volt ez minden, a popkultúrának kitett generációval. Csak éppen a mai harmincasok érzékeny tinilelkét annak idején az amerikai tinisorozatok macsóságával meg a videoklipek kockás hasú, hatalmas mellű, félmeztelen nőivel bombázták, máig érezzük is, ahogy érezzük a Disney-t és a ’90-es-2000-es évek romkomjait, meg az azok okozta furcsa gondolati torzulásokat. Amióta viszont a progresszív szemlélet a mozgóképkultúrába is utat tört, azóta egyre élesebben látjuk azt is, milyen, akkoriban fel sem tűnő hiányosságai voltak azoknak az egyébként általunk nagyon is szeretett tartalmaknak, amelyeken felnőttünk. Most, hogy egyre több nézőnek van arra esélye, hogy tényleg viszont lássa magát a neki fontos történetekben, csodálkozunk csak rá sokan, hogy nahát, ezt milyen jó lett volna hamarabb megtapasztalni.
A Szexoktatás ékes példája ennek az élménynek: harmincas-negyvenes nézőként nagyon sokan érezhettük a sorozat láttán, hogy
és milyen jó, hogy a mai tiniknek megadatik.
Vannak még persze hasonló példák a streamingplatformok biztonságos, kreatív műhelyeiben – a Big Mouth (magyar címén Hormonokkal túlfűtve) fergeteges, közszolgálatot végző animációs agymenése, az eredetileg halál macsó Szívtipró gimi jófej, progresszív remake-je, a tüneményes Heartstopper – de azért messze a Szexoktatás a leginkább mainstream ezek közül. Asa Butterfielddel és Gillian Andersonnal eleve megvolt a két húzónév, mára azonban már több stábtag is belépett az A-listások közé, Emma Mackey egyre több lehetőséget kap, például mindjárt az idei év eddigi nyertesében, a Barbie-ban, Ncuti Gatwával együtt, aki meg a Dr. Who-val hamarosan az abszolút elitbe is belép. Szóval a Szexoktatás popkulturális súlya meglepően nagy lett – a társadalom-lélektani hatásait meg egyelőre csak sejthetjük. Az utolsó évadra azért érezhetően elfogyott a puskapor, megtanítandó szexügyi okosság sem maradt már túl sok. A kényszer, hogy elvarrják a történet szálait, lefoglalta a kapacitások javát, és sok volt a produkciós hiba is, ám a végére csak megoldották, hogy ne legyen teljesen csalódáskeltő az összélmény.
Amikor a harmadik évad végén láttuk a csapatot, nagy változások előtt álltak: Otis és Maeve ugyan végre egymásra talált, ám egyből el is kellett búcsúzniuk, mert Maeve bekerült egy menő amerikai írótanfolyamra, és Otisra is környezetváltozás várt, a Moordale Gimit ugyanis botrányai nyomán bezárták, így a diákoknak új iskola után kellett nézniük. Néhányan elmentek máshová, ám a többség a Cavendish nevű intézményben folytatta tanulmányait, ami ennél jobban már nem is térhetne el a Moordale-től: progresszív suli, ahol az LMBTQIA+ betűszó minden képviselője önmaga lehet. A diákokat biztatják az önkifejezésre és a részvételi demokrácia gyakorlására, tilos a pletyka és a bullying, fontos viszont a mentális egészség, így hamar kiderül, hogy ami a Moordale-ben kuriózumnak számított, itt alapvetés: már van diák-szexterapeuta a campuson, egy O nevű lány, aki ráadásul az online térben is igazi nagymenő a témában. Otis persze kiakad, mondván, O tőle lopta az ötletet, és az évad nagy részében azért teper, hogy visszaszerezze terapeuta „állását”.
Miközben Otis szerelme messze van, és láthatóan remekül érzi magát, Eric pedig azonnal beilleszkedik a Cavendish menő LMBTQ srácai közé, és szívesebben lóg velük, otthon sincs nyugalom, Jean ugyanis nem igazán találja a fogást az újra ráköszöntő gyermekágyas időszakon, főleg, hogy a kis Joy apja sehol, még kiléte is bizonytalan. Otisnak tehát ezer baja van, ráadásul a távolság is nő közöttük Erickel, aki az új barátai mellett saját lelki tusájával is el van foglalva: családja szeretné, hogy megkeresztelkedjen, és ő is érzi a hívást, ám ahogy egyre komfortosabb a saját másságával, úgy zavarja egyre jobban, hogy a templomban elvárnák, hogy letagadja azt.
A régi banda többi tagja is útkeresésben van: Rubynak nehéz, hogy az új suliban nem ő a legmenőbb, Aimee a vele történt szexuális zaklatás feldolgozásán ügyködik, Adam pedig az iskola folytatása helyett új munkahelyén, egy farmon igyekszik helytállni, miközben apja a maga furcsa módján, de igyekszik utat találni fiához. Jacksonnak egészségügyi aggodalmai támadnak, Viv, bár a tanulásra akar koncentrálni, képtelen ellenállni egy vehemensen udvarló fiúnak, Cal korábbi önbizalma pedig mostanra teljesen elpárolgott, és annyira szenved a nemi diszfóriától, hogy nem tudja kiélvezni az új iskola befogadó közegét.
Az alkotók láthatólag szerettek volna minden, a csapatból megmaradt szereplőnek fajsúlyos történetet és elegendő reflektorfényt biztosítani – mert azért elég sokan kikerültek a képből, eltűnt Ola és Jakob, más iskolába ment Olivia és Anwar, nem tudunk semmit a lökött Lilyről sem. Ezzel eddig nem volt gond, mert a forgatókönyvírók ügyesen tartották a kezükben a szálakat, jól egyensúlyozva, hogy mikor kin van több fókusz. Mostanra ez az arányérzék valahogy cserben hagyta az alkotógárdát: belekezdtek egy sor megtárgyalni tervezett témába, hogy aztán összecsapva fejezzék be, váltsanak hirtelen, logikátlan irányt, vagy éppenséggel a kiindulópont magyarázatát hagyják ki. Jackson sztorija például nagyon tipikus (enyhe spoilerek következnek): kezdünk egy enyhe identitáskrízissel, majd urológiai aggodalom következik óriási szorongással, amit érthetetlen okból viccel akar elütni a sorozat – pedig legjobb tudomásom szerint a hererák nem tartozik a kimondottan poénos dolgok közé –, csak hogy aztán a lehető leglaposabb formában vaklármának minősítse a dolgot. Ezután hirtelen irányváltással az apja kiléte felé fordítják a hajót, amit aztán szintén bénán és laposan zárnak rövidre, és mindeközben sem a hátrahagyott sportmúltról nem esik több szó, sem a szorongásairól, amelyekről korábban olyan szépen beszélt a sorozat.
Jackson történetszála illusztrálja az évad két legkomolyabb hibáját: a humor és komolyság közötti egyensúlyérzék elromlását, és azt a felfoghatatlan döntést, hogy a sorozat eddigi stílusától, formanyelvétől teljesen idegen, szürreális-pszichedelikus, és egyébként halál bénán kinéző CGI-trükkökkel próbálják meg „feldobni” az évadot, mondanom sem kell, sikertelenül. Hogy ez kinek az ötlete volt, rejtély, de az illető megérdemelné, hogy arcon lapogassák egy olyan szivárványos hallal, amely a CGI-részek főszereplője.
Ez a trükkfelvételes bénázás ugyanakkor csak irritáló, a humor-dráma balansz felborulása már jóval nagyobb baj, ugyanis
humorkodunk egy temetésen, majd a megérkező mélységtől, amitől pedig épp működni kezdett volna a jelenet, megijedünk, és megint elvicceljük a dolgot, miközben az egyértelműen vicces jelenetekbe meg oda nem illő, drámai mondatokat keverünk – tényleg érthetetlen, mi történt itt az írószobában.
De Jacksonéhoz hasonlóan béna történetszálat kapott Viv, aki pedig eddig az egyik legizgalmasabb mellékszereplő volt, és a mostani története is jó ziccer lehetett volna, csak éppen teljesen kihagyták. Cal vívódásai is hirtelen tornyosulnak fel, és nem kapnak elég magyarázatot, így nehéz érteni őt vagy együtt érezni vele annak ellenére, hogy az ő szála elég nagy fontosságot kapott. Ami még szomorúbb, a Maeve-Otis páros kapcsolati kínlódása is elég sok kívánnivalót hagy maga után, nemcsak az ellenük közrejátszó körülmények miatt: itt is egyszerűen a forgatókönyv harmatos. A legdühítőbb, hogy ez a forgatókönyvi bénázás teljesen kiszámíthatatlan: egyik percben megcsillan a sorozat korábbi évadainak humora, szíve, éleslátása, egy következőben pedig valami olyan zsibbasztó bénázást nézünk, mintha hirtelen Zs-kategóriára váltottunk volna.
Ez a változó színvonal az egyes szereplők történetszálaira is kiterjed, mintha minden karakter saját írót kaptak volna – csak épp néhányan elsőrangú szakembert, mások pedig lelkes, de nem túl ügyes kezdőt (valójában epizódonként osztoztak meg az írók az évadon). Merthogy a fent sorolt balfékeskedés mellett Adam, Michael és Aimee története például egészen kiváló, jellemfejlődésben, hangvételben, humorban, mindenhogy rendben vannak. Eric pedig valahol a határon egyensúlyoz: a másság és a hit összeegyeztethetőségéről szóló története fontos és szívmelengető, Ncuti Gatwa pedig ebben az évadban is minden egyes képernyőn töltött percében elbűvölő, ám ő pont bőven kapott a szürreálból, ami sokat ártott az összélménynek. Most már értjük, miért nyilatkozott Gatwa több alkalommal is úgy, hogy szép volt, jó volt, de ebben ennyi volt – mi is így érezzük. Főleg, hogy erre az évadra Laurie Nunn vezető író és csapata mintha elfelejtette volna, min is dolgozik: még korábban a szereplők sorsának alakulását elég ügyesen hozzávarrták valamilyen szexuálpszichológiai témához, erre az évadra ez szinte teljesen kifújt, elfogyott a szexoktatás a Szexoktatásból.
Az egyedüli ok, amiért nem teljes csalódottsággal köszönünk el a sorozattól, ami az utóbbi évek egyik legjobbja volt, az az, hogy a záróepizódra valahogy mégis sikerült összekapnia magát az alkotógárdának. A főszálnak szánt Otis-Maeve történet szomorú-szép véget kapott, finom utalásféleképpen a kamaszkor fekete-fehér drámáinak végére és a felnőttkor árnyaltabb, keserédes voltára. Egészen csodálatos Eric történetének lezárása – mondjuk az ő karaktere egyébként is egy életre bevonul a kedvenceink közé –, és megnyugtató ponton búcsúztunk el Jeantől is. Szintén nagyon jól sikerült a két Groff, apa és fia kapcsolatának rendeződése, amelyben egyébként végig nem volt hiba, náluk tökéletesen működött a humor-mélység arány, hol viccesek, hol szívszorítóak, de mindig átélhetőek voltak a dialógusaik, plusz mindig öröm ilyen remek jellemfejlődési ívet látni.
Az abszolút csúcs viszont Aimee: humor, lélek, okosság, minden a helyén, ahogy bejárja a gyógyulás útját, az igazi diadalmas túlélőtörténet az övé, amit nagyon szerettünk, és minden bizonnyal vannak páran, hozzá hasonló zaklatás-túlélők (például ennek a cikknek a szerzője), akiknek egyenesen katartikus lehet látni ezt a történetet így, tabuk nélkül, egy mainstream ifjúsági sorozatban. Ami azt illeti, szinte Aimee-ért egyedül is megérte volna végig nézni az évadot. Ő, a többi jól sikerült szál és az utolsó epizód szirup nélküli, a kamaszkor vége felé tekintő happy endjei nélkül nagy csalódás lett volna ez az évad, így azonban legalább a búcsú sikerült.
Szexoktatás (Sex Education) 4. évad, 8 epizód, 2023. 24.hu: 6/10
