Kultúra

Októberben visszatér az úri tolvaj és a cselvetés istene is

Emmanuel Guimier / Netflix
Emmanuel Guimier / Netflix
Ahogy azt megszokhattuk, októberben csőstül jön a horror a sorozatok között, de számos visszatérőnk is van: új évaddal jelentkezik a Lupin, a Loki, Az aranykor és az Elit is. Jön még Apple-sorozat Brie Larsonnal a főszerepben, illetve Taylor Sheridan új sorozatában Zoe Saldana, Nicole Kidman és Morgan Freeman is feltűnik. Októberi sorozatajánlónk.

Lupin 2, Netflix

Október 5.

Ha pontosak akarunk lenni, a Lupinnek ez a harmadik „része” (az első évad két részletben jött ki), ezt az évadot viszont nem bontják ketté, hanem egyben felkerül mind a hét epizód. Assane Diop (Omar Sy) ebben még az eddigieknél is veszélyesebb és merészebb rablást tervel ki, pedig már így is őt keresi egész Franciaország.

A zászlónk halált jelent 2, HBO Max

Október 5.

A valós személy Sted Bonnet (Rhys Darby) élettörténetén alapuló kalózos sorozatot romantikus komédiának címkézik, hiszen azt sem hallgatja el, mivel foglalkoztak a sok hónapos hajóutak során a kalózok: igen, egymással. Az új évadban Bonnet és Feketeszakáll (Taika Waititi) viszonya továbbra is a fókuszban marad, és lesznek új szereplők is, mint például Minnie Driver.

Loki 2, Disney+

Október 6.

„A Loki történetének nem sok értelme van, karakterei laposak, a feszültséget kispórolták belőle, és a legrosszabb, hogy még vége sincs” – írta kritikusunk az első évadról, most pedig tényleg visszatér a csínytevés istene, hogy meggyőzze a kétkedőket, igenis van értelme sorozatot forgatni a kalandjairól, ezért számos új és visszatérő karakter oldalán egyre veszélyesebb kalandokba keveredik a folyamatosan táguló multiverzumban. Tom Hiddleston, Owen Wilson és Jonathan Majors mellett az évadban új szereplőként csatlakozik az Oscar-díjas Ke Huy Quan is.

Mindent, itt és most, Netflix

Október 6.

A Szexoktatás és a Fülig beléd zúgtam nyomában újabb netflixes tinisorozat érkezik, melynek főhőse Mia (Sophie Wilde), aki visszatér a suliba, miután hosszabb időt töltött kórházban anorexiával.

A tél királya, HBO Max

Október 6.

Az Artúr-mondakör tízrészes sorozat formájában elevenedik meg, méghozzá Bernard Cornwell regényei nyomán. Artúr királyt Iain De Caestecker, Merlint pedig Nathaniel Martello-White alakítja.

Angyaltrombiták, RTL

Október 7.

A Hypewriter sorozatötlet pályázat győztese Besenyei Katalin ötlete lett, melyből egy pilotot forgattak le, méghozzá Enyedi Ildikó rendezésében. Az emberkereskedelem áldozatairól szóló sorozat főszereplői Kurta Niké és Baranyi Emma, az általuk játszott nők pedig egy védett házban rejtőznek elrablóik elől, de miután megtudják, hogy egyikük húgát is eladhatták külföldre prostituáltnak, útra kelnek, hogy megmentsék őt.

A brigád, Direct One

Október 9.

A francia krimisorozat (eredeti címe B.R.I.) középpontjában a híres Brigade de Recherche et d’Intervention nevű készenléti rendőrségi egység áll (ugyanaz, amelyik 2015-ben a Bataclan-támadások során kiszabadította a túszokat), mely itt egy drogdílerek közötti bandaháborúba keveredik..

Fleeting Lies, SkyShowtime

Október 9.

Bár a magyar szolgáltató az angol címén forgalmazza, ez egy spanyol sorozat (az eredeti címe Mentiras Pasajeras), olyannyira, hogy Pedro Almodóvar az egyik producere, akinek ez az első tévésorozata, melynek alkotásában részt vesz. A nyolcrészes vígjáték-sorozat főhőse egy cégvezető, akit ipari kémkedéssel vádolnak meg.

Strong Girl Nam-soon, Netflix

Október 9.

A koreai bűnügyi vígjátéksorozat Gang Nam-soon (Lee Yoo-mi) történetét meséli el, aki gyerekkorában eltűnt Mongóliában. Miután felnő, Dél-Koreába utazik, hogy megtalálja szüleit, ahol anyjával és a nagymamájával is találkozik végre, együtt pedig belekeverednek egy drogügybe is.

N4plók 2, Netflix

Október 10.

Az elsősorban a hazájában népszerű olasz tinisorozat nyolc diák életét követi nyomon, akik most még mélyebben gázolnak a kamaszkorban, mint a sikeres első évadban tettét, ennek megfelelően még több a nehézség, amit le kell küzdeniük.

Titkaink, Netflix

Október 11.

A mexikói drámasorozat főhőse egy fiatal influenszer, aki megtalálja az anyját, aki születésekor lemondott róla. A nehéz gyerekkora miatt bosszút forraló nő szövevényes történet nyomába ered, miközben a saját élete is veszélybe kerül.

Az Usher-ház bukása, Netflix

Október 12.

Edgar Allan Poe klasszikus horrornovellája sokadik megfilmesítésével ki más is próbálkozhatna, mint Mike Flanagan, aki már több sikeres horror sorozatot készített a Netflixnek A Hill-ház szellemétől kezdve a Mise éjfélkorig. A mába átemelt sztori főhőse egy korrupt gyógyszercég vezető ikerpár, akiknek leszármazottjai egyre másra halnak meg rejtélyes és kegyetlen módon. A szálak Roderick és Madeline Usher (Bruce Greenwood és Mary McDonnell) múltjába vezetnek.

Tündérkert, Duna

Október 13.

A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, azonos című kötete alapján készült sorozatot a gyártócég Megafilm közleményében „szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozatként” jellemzi, és feltűnik benne a 17. századi erdélyi történelem összes híres alakja, Bethlen Gábortól Báthory Erzsébetig. A három főszereplő Katona Péter Dániel, Bokor Barna és Szamosi Zsófia, de feltűnik a további szerepekben Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata és Balsai Móni is.

Doom Patrol 4, HBO Max

Október 13.

A szuperhősös sorozata utolsó évada két részletben kerül a nézők elé: az első felét még tavaly év végén láthatták, most pedig jön a valódi lezárás. Ugyebár a 4. évad első felének végén a veszélyes Immortus még mindig szabadlábon volt, miközben a főhősök útját egyéb nehézségek keresztezték, szóval maradt még tennivaló bőven.

Minden kémia, Apple TV+

Október 13.

A Bonnie Garmus regényéből készült sorozat az 50-es és 60-as években játszódik, főhőse pedig Elizabeth Zott (Brie Larson), akinek tudományos karrierjét ellehetetlenítik, ezért elfogadja a munkát egy televíziós főzőműsor házigazdájaként, és nekilát, hogy a recepteknél sokkal többre tanítsa a háziasszonyokat és a hirtelen odafigyelő férfiakat.

Libabőr, Disney+

Október 13.

A Libabőr könyvek alapján készült két, vegyes technikájú film nézőinek nagy örömére most egy élőszereplős horror-vígjáték sorozat érkezik a filmek alkotóitól, melynek főhőse öt tizenéves, akik természetfeletti erőket szabadítanak fel. Nem elég, hogy ezt helyre kell hozzák, még a szülei tinédzserkori titkaival is szembesülniük kell.

Everybody Loves Diamonds, Amazon Prime Video

Október 13.

A Prime Video olasz gyártású produkciója klasszikus heist sorozatnak ígérkezik: főhősei kisstílű olasz tolvajok, akik ezúttal jóval nagyobb fába vágják a fejszéjüket, hiszen egyenesen a gyémántipar fővárosából, Antwerpenből akarnak drágaköveket lopni.

Yellowjackets 1-2, SkyShowtime

Október 14.

A két éve indult, nagyon népszerű misztikus thriller sorozatot végre behozza a SkyShowtime, még ha némi késéssel is, hiszen tavasszal már a második évadot is bemutatták (ezt a magyar nézők október 28-ától láthatják). A sorozat főhősei középiskolás lányok, akik túlélnek ugyan egy repülőgép-szerencsétlenséget, de olyan áron, hogy ez az egész későbbi életükre rányomja a bélyegét.

A gyakornokok, Direct One

Október 16.

A francia kórházi sorozat főhősei medikusok, akiket hirtelen a mélyvízbe dobnak, miután a kórházukban az orvosokat karanténban kell elkülöníteni, mivel egy veszélyes vírussal kerültek kapcsolatba.

Rick & Morty 7, HBO Max

Október 17.

A rendkívül népszerű felnőtt animációs sorozat új évada lesz az első olyan, melyet már a családon belüli erőszakkal megvádolt társalkotója, Justin Roiland nélkül fejeznek be a megmaradt készítők.

Vámpírként ébredtem, Netflix

Október 17.

A kanadai tinivígjáték-fantasy sorozat főhőse, Carmie a tizenharmadik születésnapján felfedezi, hogy félig vámpír. Mondani sem kell, hogy egy ilyen felfedezés számos kérdést von maga után, az egyéb bonyodalmakról nem is beszélve.

A víz fogságában, Netflix

Október 18.

Az indiai thriller sorozatban rejtélyes betegség üti fel a fejét az Indiai-óceán két apró szigetcsoportján, és kétségbeesett küzdelem indul a túlélésért és a gyógymód megtalálásáért.

Testek, Netflix

Október 19.

A Si Spencer grafikus regénye alapján készült sorozat négy idősíkon játszódik: ugyanazt a holttestet találják meg Londonban 1890-ben, 1941-ben, 2023-ban és 2053-ban. Ahogy az évtizedek közötti kapcsolatok kirajzolódnak, a nyomozók hamarosan rájönnek, hogy nyomozásuk összefügg, és egy rejtélyes politikai vezető – Elias Mannix (Stephen Graham) – kerül a középpontba. A rejtély megoldásához a négy nyomozónak együtt kell működnie, és egy több mint 150 éves összeesküvést kell lelepleznie.

Neon, Netflix

Október 19.

A Miamiban játszódó zenés sorozat latino fiatalokról szól, akik reggaetón világsztárokká akarnak válni, és szembesülniük kell a zeneipar valódi arcával. A sorozat alkotói között megtalálható a reggaetón legnagyobb sztárja, Daddy Yankee is.

Bosch: Örökség 2, Amazon Prime Video

Október 20.

A Bosch-univerzum több régi szereplője is visszatér ebben a Bosch-spinoffban, kezdve a nyugalmazott nyomozóval, a karrierjét magándetektívként folytató Bosch-sal (Titus Welliver). Az új évadban Bosch és Chandler bajba kerülnek, mert valaki meggyilkolja azt a milliárdost, aki az ellenségük volt, az FBI pedig őket gyanúsítja a gyilkossággal.

Feltöltés 3, Amazon Prime Video

Október 20.

A jövőben játszódó sci-fi sorozatban az emberek feltölthetik magukat egy virtuális túlvilágba. A harmadik évadban a főhős Nathan (Robbie Amell) visszatölti magát a valóságba, és végre összejöhet Norával, akivel addig csak munkakapcsolat kötötte össze. Csakhogy ez a folyamat rendkívüli veszélyekkel jár, miközben maradtak még rejtélyek Nathan meggyilkolásával kapcsolatban is.

Elit 7, Netflix

Október 20.

Ha olyan érzésünk van, hogy ennek a spanyol tinidráma-sorozatnak kéthavonta új évada van, az leginkább attól lehet, hogy tavaly két új évad is megjelent, sőt, két éve még tovább duzzasztották az Elit univerzumot egy rövid történetekre alapozott plusz sorozattal. Most pedig itt a hetedik évad, melyben Omar (Omar Ayuso) még az egyetemről is visszamegy a Las Encinasba, hogy szembenézzen a Samuel halála miatti bűntudatával, és kiderül, a többi diák is hasonló poklokon megy át.

Hormonoktól túlfűtve 7, Netflix

Október 20.

A Big Mouth évadról évadra komplexebb és komolyabb problémákat mutat be a maga módján. Az animációs sorozat főhősei ugyanis egyre tovább jutnak a szexuális érés folyamatában, de egyéb, a tiniket érintő problémákat is bemutatott, a depressziótól az aszexualitásig. Lehet tippelni, mi kerül sorra az új évadban.

Teremtmény, Netflix

Október 20.

A Frankenstein-történet török feldolgozása, mely az Oszmán Birodalom utolsó éveiben, az a 20. század elején játszódik Isztambulban.

Doona!, Netflix

Október 20.

Koreai romantikus sorozat, melynek főhőse Doona (Bae Suzy), az egykori K-pop bálvány, aki visszavonulása után egy kollégiumba költözik, ahol teljesen átlagos szobatársával jó barátságba kerül.

Fear the Walking Dead 8, AMC

Október 23.

A Walking Dead társ-sorozat utolsó évadának második fele érkezik most, hat epizódban. Már az előzetesben is hullanak a zombik, mi lesz később?!

Szicília oroszlánjai, Disney+

Október 25.

A Stefania Auci sikerkönyve alapján készült történelmi családi saga két valóban létezett fűszerkereskedő, a Florio fivérek történetét meséli el, akik Szicíliában kis, lepukkant boltot alakítanak virágzó üzletté, amelyet a fiatal Vincenzo forradalmi ötleteivel gazdasági birodalommá alakít. Vincenzo és az egész család életét azonban megzavarja Giulia, az erős és intelligens nő érkezése, aki szembe megy a társadalom merev szabályaival.

Tore, Netflix

Október 27.

A svéd dramedy-sorozat főhőse a 27 éves Tore, aki miután balesetben elveszíti a számára legfontosabb személyt, mindent elkövet, hogy elnyomja fájdalmát és valódi érzéseit. Már persze amíg teheti.

Az aranykor 2, HBO Max

Október 29.

Julian Fellowes az 1880-as évek New Yorkjában játszódó sorozatában tovább nő a feszültség a régi vagyonos réteg és a feltörekvő újgazdagok között, amit két, egyszerre nyitó operaház ügye fokoz tovább. Ki melyiket választja a kettő közül?

Special ops: Lioness, SkyShowtime

Október 30.

Taylor Sheridan ezúttal kémsorozatot rendez, melynek főhőse (Laysla De Oliveira) azt a feladatot kapja, hogy barátkozzon össze egy terroristákat támogató célpont lányával. A sorozatban szerepet kap Zoe Saldana, Nicole Kidman, Michael Kelly és Morgan Freeman is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik