Kultúra

Filmelőzetesek helyett vetítik a Barbie-filmet az orosz mozik

Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images
Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images
A mozinézők hivatalosan orosz rövidfilmekre vesznek jegyet a pénztárban.

Hivatalosan nem forgalmazzák Oroszországban a nyár két sikerfilmjét, a Barbie-t, és az Oppenheimert, hiszen a stúdiók az orosz-ukrán háború kitörése után kivonultak az országból.

Az Állami Duma helyettes elnöke, Vlagyiszlav Davankov ettől függetlenül úgy érezte, hogy a helyzet megoldható, így augusztusban megkereste a kulturális minisztériumot, aminek miniszterhelyettese, Andrej Malisev kijelentette:

Úgy véljük, hogy az Ön által az országunk polgárai számára megtekintésre javasolt filmek – a Barbie és az Oppenheimer – nem felelnek meg az államfő által kitűzött céloknak és célkitűzéseknek, amelyek a hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékek megőrzésére és megerősítésére irányulnak. Az importhelyettesítés szükségessége elkerülhetetlenül ösztönzi az orosz filmek és tévésorozatok gyártásának növekedését, ami hozzájárul a hazai filmipar fejlődéséhez.

A mozik persze mégis találtak megoldást: a BBC cikke szerint

egy moszkvai bevásárlóközpontban például orosz rövidfilmekre árulnak jegyeket, a Barbie-t pedig azok előzeteseként mutatják be, teljes hosszában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik