Bár hivatalosan be sem mutatták Oroszországban Greta Gerwig filmjét (az indoklás szerint „ez a film nem szolgálja a hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékek megerősítését”), a Barbie ott is hatalmas siker a mozikban, köszönhetően annak, hogy a mozik az internetről letöltött példányokat vetítik a nézőknek. Ahogy arról most a Telex is beszámolt, a Barbie-t forgalmazó Warner Bros. a legtöbb nagy amerikai stúdióhoz hasonlóan az ukrajnai háború kitörésekor leállította az oroszországi mozibemutatóit, a moziüzemeltetők azonban megtalálták a módját, hogyan csábítsák be a nézőket a filmre, mely eddig a hivatalos box office összesítés szerint 590 millió rubel bevételnél jár.
Többféle módszer is létezik: vagy illegális vetítéseket tartanak, vagy hivatalosan valami orosz filmet hirdetnek meg, és a Barbie-t felvezető produkcióként vetítik le előtte. A kópiákat pedig vagy letöltik, vagy pedig – sok más termékhez hasonlóan – kerülőúton, olyan egykori szovjet tagállamokból szerzik be orosz szinkronnal, mint Kazahsztán vagy Grúzia. Előfordul az is, hogy ezek a kópiák is cenzúrázva kerülnek a nézők elé, hiszen egy neten terjedő felvétel szerint kikockázták például azt a jelenetet, amikor az egyik Kent alakító Ryan Goslingot két másik Ken is arcon puszilja.