Kultúra

Két Oscar-díjas filmes vette fel a magyar állampolgárságot csütörtökön

Amy Sussman/Getty Images, ill. Araya Doheny/Getty Images For Sundance Film Festival
Amy Sussman/Getty Images, ill. Araya Doheny/Getty Images For Sundance Film Festival
Semjén Zsolt jelenlétében, a Parlamentben.

Bemutatták a magyar filmrajongók előtt kevéssé ismert Pressburger Imre (1902-1988), azaz Emeric Pressburger életrajzi kötetét, ami az Oscar-díjjal is elismert forgatókönyvíró, filmrendező és producer Miskolcról Berlinen át egészen Angliáig tartó útját mutatja be.

A brit otthonában saját kolbászos szobát is fenntartó, a 43. szélességi fok című filmért (1943) aranyszoborral elismert, a Piros cipőkkel (1949) pedig több jelölést is begyűjtő, sőt, Cannes-ban is sikeresen szereplő (Hoffmann meséi, 1951) férfiról szóló kötet kiadásáról az Index számolt be, ami hozzátette, hogy a projektet a Magyar Nemzeti Bank támogatta, premierjére pedig a szintén neves unokák, a Trainspotting, a 28 nappal később, a 28 héttel később, valamint az Ex Machina producereként is jegyzett Andrew, valamint a müncheni terrorcselekményt feldolgozó Egy nap szeptemberben (2000) miatt Oscarral elismert dokumentumfilmes, Kevin Macdonald is Budapestre látogattak.

A könyv bemutatása után egy meglepő eseményre is sor került:

a testvérek a Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében felvették a magyar állampolgárságot.

A döntés hátterére egyelőre nem derült fény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik