Kultúra

Velence napidíjjal mérsékelné a várost fojtogató turizmust

MARCO SABADIN / AFP
MARCO SABADIN / AFP
5 eurós jeggyel ösztönöznék a napi turistákat arra, hogy csúcsszezonon kívül érkezzenek.

Jövőre 5 eurós belépődíjat tervez kivetni az egynapos látogatókra Velence, amely így próbálja mérsékelni a történelmi várost fojtogató turistaáradatot. A belépőjegyet a 14 évnél idősebbeknek kell majd kiváltani a csúcsszezonok idején. A város turizmusért felelős tanácsának tagja, Simone Venturi szerint kísérleti jelleggel vezetik be 2024-ben az intézkedést, ezzel próbálva ösztönözni a városba érkező egynapos turistákat arra, hogy a legforgalmasabb időszakokon kívül érkezzenek a városba.

Tesztelni akarjuk a módszert, és szükség esetén majd továbbfejlesztjük. Nem akarunk újabb negyven évig vitatkozni azon, mi a legjobb megoldás

– mondta Venturi.

A várost élhetetlenné tevő és amortizáló tömegturizmus régóta téma Velencében, a BBC cikke szerint a Covid-lezárások előtti utolsó teljes évben, 2019-ben például csaknem 13 millió turista érkezett a mindössze 7,6 négyzetkilométeres városba, a jövő év pedig még ezt a számot is meghaladhatják a becslések szerint. Korábban is próbálkoztak már ennek mérsékelésével, 2021-ben kitiltották a nagy turistahajókat a történelmi városrészből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik