Kultúra

Klasszikus zenei átiratokkal jön a Quimby és a Danubia Zenekar közös koncertje

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A Danubia Zenekarral és Balassa Krisztián karmesterrel kiegészülve ad kísérletező arénakoncertet az MVM DOME-ban jövő márciusban a Quimby, klasszikus zenével ötvözve az alternatív rockot.

A Quimby jó ideje nem adott arénakoncertet: 2016-ban, a huszonötödik évfordulójukat megünneplendő léptek fel legutóbb a Sportarénában. A Danubiával ugyanakkor nem először zenélnek együtt: 2018-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adtak közös koncertet. Íme, egy részlet:

Amikor 2018-ban a Margitszigeten lejöttünk a színpadról, rögtön eldöntöttük, a Class & Rollt ki szeretnénk bővíteni, hogy még több embernek megmutathassuk. Az a nyarunk már tele volt, majd jöttek a lezárások. Most azonban eljött az alkalom! A klasszikus zenei átiratok mellett színtiszta Quimby-dalokat is játszunk majd a koncerten. Ezek úgy fognak megszólalni, mint amikor a stúdióban feljátszottuk őket, hiszen ott lesz velünk élőben egy fúvósszekció is

– mesélte a Recordernek Varga Livius.

A szervezők ígérete szerint a koncertbe belefér majd  az „áradó és lüktető szimfonikus szekció, nagyzenekari Halleluja és színtiszta Quimby rock and roll” egyaránt. A Quimby tagjai, Kiss Tibor, Varga Livius, Balanyi Szilárd, Kárpáti József, Mikuli Ferenc ésGerdesits Ferenc mellett, Balassa Krisztián vezényletével fellép a koncerten Vastag Gábor, Tóth Sándor és a Danubia Zenekar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik