Kultúra

A Magyar Nemzet szerint Nagy Ervinnek nem kéne egyszerre szidni kormányt és nyújtani a markát

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Álnéven publikált írást jelentetett meg a Magyar Nemzet Nagy Ervinről, amelyben azt taglalja a szerző, hogy a színész „az egyik nap még fröcsögve szidja a kormányt, a másik nap pedig már tartja a markát feléjük.”

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Nagy Geszti Péter műsorában beszélt arról, hogy szerinte 2022-ben azért nem kapta meg a Szia, Életem! főszerepét, mert „kinyitotta a száját.” Geszti, aki a film egyik producere is volt bevallotta, hogy valóban volt egy olyan ukáz fentről, hogy amennyiben Nagy lesz a főszereplő, nem lesz film.

Ezzel kapcsolatban jelent meg az írás a lapban, amelyet Felhévizy Félix néven publikálták, a szerzőről sok dolgot nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy Nagy Zsoltba is beleállt már hasonló indítatással, ahogy a Tóth Gabit kritizálókba is, az énekesnőt viszont kifejezetten kedveli.

Stílusára jellemző, hogy E/3-ban ír magáról, ezúttal egy vélhetően fiktív szomszédnővel folytatott beszélgetésbe ágyazta bele a mondandóját, aki „nagyszájú, bongyorhajú libsi színésznek” nevezte Nagyot.

„Számtalan hollywoodi film kapcsán olvashattuk azt, hogy a készítők és a rendező mást színészt szánt egy-egy főszerepre, és végül mindig született egy megállapodás, mint ahogy a Szia, Életem! esetében is született. Hogy miért nem fért bele Nagy Ervin a készítők koncepciójába, azt nem tudjuk. Abban azonban egész biztosan igaza van Reinfrank néninek, hogy

az azért mégsem járja, hogy minden áldott nap teli torokból szidok, pocskondiázok valakit, majd mintha mi se történt volna, tartom a markomat, hogy adjanak megbízatást, mert én hatalmas művész vagyok. Erre szokták azt mondani pestiesen, hogy ehhez bizony pofa kell. Úgy látszik, Nagy Ervin rendelkezik ezzel, borítani akarta bilit, de végül az edény tartama a saját fejére hullott

– írja az álnév mögé burkolózott szerző.

Az Adom a napomat kövesd streamen az nlc-n!

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik