Kultúra

Élő adásban jelentette be, hogy demenciában szenved a britek egyik legnagyobb tévés legendája

PAUL ELLIS / AFP
PAUL ELLIS / AFP
Alastair Stewart majdnem öt évtizedet töltött a képernyőn.

Vaszkuláris demenciával diagnosztizálták Alastair Stewartot, a britek legendás tévés személyiségét, aki a legtöbb időt töltötte hírolvasóként a szakmában.

A 71 éves tévés még 1976-ban kezdte pályáját a Southern Televisionnál, majd az ITN-hez igazolt, ahol az ITV News arca lett, közel 35 évig ő olvasott a csatornánál híreket. 2020-ben igazolt át a GB Newshöz, innen ment nyugdíjba idén márciusban, indoklásul a családjára, lovaira és a pihenésre hivatkozott. Most stílszerűen a GB News műsorában, élő adásban vallott arról, hogy nem csak ez késztette visszavonulásra.

Stewart elmondása szerint 6-9 hónappal ezelőtt kezdett dezorientálttá válni, amely olyan apróságokban mutatkozott meg, hogy nem tudta bekötni a cipőjét, vagy elnézte az órát. Ekkor kereste fel háziorvosát azzal a gyanúval, hogy esetleg időskori demenciában szenved. A vizsgálat kimutatta, hogy a férfinak több kisebb sztrókja volt, amelyet észre sem vett, az agyi vérellátás zavara pedig az ún. vaszkuláris demencia kialakulásához vezetett. A tévés arról mesélt, hogy a diagnózis óta leszokott a cigarettáról, sokkal nagyobb sétákra megy a kutyáival, és az alkoholfogyasztásból is visszavett.

Stewart igazi ikon a brit tévézésben, olyan eseményeket közvetített, mint Károly és Diana esküvője, de ő volt az egyik utolsó újságíró, aki meginterjúvolta Fülöp herceg nagybátyját, Lajos Ferenc battenbergi herceget, mielőtt 1979-ben az IRA meggyilkolta. 2005-ben II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé avatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik