Kultúra

Meghalt Kristóf István cirkuszművész, artista, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu

Meghalt Kristóf István cirkuszművész, artista, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója, tudatta fia, Kristóf Krisztián a Facebookon, ahol azóta a szakma hazai és nemzetközi képviselői sorra fejezik részvétüket.

Kristóf István cirkuszdinasztia gyermeke, a keszthelyi vásártéren, egy vándorcirkuszi kocsiban látta meg a napvilágot 1941-ben. Kisgyerekként egy elefántos számmal indult cirkuszkarrierje, apja állatidomárnak szánta, ám ő elhatározta, légtornász lesz, húgával kezdte el a trapézszámok megtanulását, később pedig feleségével, Sallai Ilonával léptek fel világszerte, 1977-ben a Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-díját nyerték el. Miután egy sérülés véget vetett az artistakarrierjüknek, Kristóf István vezetői szerepet vállalt: 1988-ban a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lett, huszonnégy éven át, 2012-ig az is maradt annak ellenére, hogy a rendszerváltás után többször is be akarták zárni az intézményt. Fia szintén cirkuszművész lett, vele hozták létre a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált a Monte Carlo-i mintájára, amelynek egy időben a zsűrijének is tagja volt.

Kristóf István Jászai Mari- és Ezüst Bohóc-díjas, Érdemes Művész volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik