Kultúra

Hiába a tiltakozás, lerombolták Al Capone floridai villáját

JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Már nem áll az épület, amelyben a hírhedt gengszter meghalt.

Elbontották Miamiban a több mint száz éve épült, történelmi jelentőségű kúriát, amely a 20. század egyik legismertebb amerikai gengszterfőnökévé, Al Capone-é volt. A mediterrán stílusú épületben kilenc hálószoba kapott helyet, és itt volt a város legnagyobb privát úszómedencéje is. Ám ennél is fontosabb, hogy Al Capone ezen a birtokán tervelte ki a leghírhedtebb alvilági leszámolást, az 1929-ben végrehajtott Valentin-napi mészárlást, illetve utolsó éveit is itt töltötte az Alcatraz börtönből való szabadulása után, míg 1947-ben el nem vitte a szívroham.

Műemlékvédelmi szervezetek évek óta kampányoltak, hogy megakadályozzák a villa lerombolását, ám az ingatlan új tulajdonosa nemrég megkapta a bontási engedélyt, és gyorsan el is törölte a föld színéről az épületet, hogy elébe menjen az elhúzódó vitáknak. A tiltakozók szerint ez komoly veszteség, amit a republikánus elnökjelöltségért versenybe szálló floridai kormányzó, Ron DeSantis tett lehetővé, aki az utóbbi években megkönnyítette az államban a történelmi épületek elbontását. Sokan most amiatt aggódnak, hogy emiatt nemcsak Al Capone villája, de számos másik régebbi épületet eltörölnek majd, hogy modern, jobban értékesíthető, ám szerintük lélektelen ingatlanokat húzzanak fel gyorsan a helyükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik