Kultúra

Meghalt a párizsi Notre-Dame újjáépítését irányító Jean-Louis Georgelin

Chesnot / Getty Images
Chesnot / Getty Images
Jó eséllyel baleset történt, a részletek azonban egyelőre nem tisztázottak.

Elhunyt Jean-Louis Georgelin tábornok, a francia hadsereg egykori vezérkari főnöke, aki eddig a párizsi Notre-Dame-székesegyház felújítását irányította – írja az MTI.

A tábornokot hetvennégy éves korában, a délnyugat-franciaországi Pireneusokban tett túra közben érte a halál péntek este – közölte a helyi ügyészség az AFP francia hírügynökséggel szombaton.

Jean-Louis Georgelin tábornok halálával a nemzet egyik nagy katonáját veszíti el, Franciaország az egyik nagy szolgálóját, a Notre-Dame pedig az újjászületésének a vezetőjét

– írta Emmanuel Macron francia elnök a Twitterből lett X-en közzétett rövid üzenetében.

A haláleset körülményei egyelőre nem ismertek, az azonban biztos, hogy péntek este a 2246 méter magasan lévő estagnous-i menedékház őre riasztotta a magashegyi csendőrséget, jelezve, hogy az egyik túrázó a nap végén nem tért vissza. A csendőrök helikopterrel közelítették meg a helyszínt, és holtan találtak rá a tábornokra, aki a nyomozás eddigi adatai szerint egyedül túrázott.

Az ügyészség nyomozást indított a haláleset ügyében, a legvalószínűbbnek azonban a balesetet tartják.

A tábornok halálhírére számos más politikus is reagált – Rima Abdul Malak kulturális miniszter például arról írt, hogy a férfi

négy éve utolsó „harci küldetésének” élt, a párizsi Notre-Dame újjáépítésének. Nagyon sokat köszönhetünk neki.

A Notre-Dame-ot 2019. április 15-én sújtó tűzvészt követően Macron elnök őt választotta a műemlék újjáépítésének irányítására és a rendkívül bonyolult építkezés levezénylésére. A munkák jól haladnak, a tábornok alig egy hónappal ezelőtt ugyanis már arról nyilatkozott, hogy az év végén újra Párizs látképének része lesz majd a huszártorony.

Georgelin 1948. augusztus 30-án született a délnyugat-franciaországi Aspet-ben. Jacques Chirac elnöksége idején, 2002-ben a köztársasági elnök különleges vezérkari főnöke (a hadsereg vezérkari főnöke után a második legmagasabb rangú katonatiszt) volt, 2006 és 2010 között pedig a hadsereg vezérkari főnökeként elefántcsontparti, afganisztáni, balkáni és libanoni katonai műveleteket felügyelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik