Kultúra

Kiderült, melyik könyv miatt bírságolták meg a Librit

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Lakmusz tényellenőrző portál közérdekű adatigényléssel megszerezte azt a fogyasztóvédelmi határozatot, amely alapján a kormány egymillió forintos bírságra büntette a Librit LMBTQ-témájú könyvek nem megfelelő árusítása miatt.

Korábban nem lehetett tudni, melyik könyvről volt szó, a fogyasztóvédelmi döntésből azonban kiderül, hogy Francesca Cavallo és Elena Favilli Esti mesék lázadó lányoknak című munkája szúrt szemet a kormányhivatalnak. A könyv a Móra Kiadó ismertetője szerint „száz rendkívüli nő életét mondja el Kleopátrától Marie Curie-n át Michelle Obamáig”. A bemutatott hősnők sikerei „azt bizonyítják, hogy a hagyományos női szerepekből ki lehet törni, és bármire képes egy lány, ha az akadályokat leküzdve kibontakoztatja a benne rejlő lehetőségeket”.

A kormányhivatalnak a százból eggyel volt problémája: ez a történet a transznemű Coy Mathist mutatja be, aki fiúként arra kérte szüleit, hogy vigyék el orvoshoz, hogy lányt csináljanak belőle, a szülők pedig bírósági úton érték el, hogy az iskolában a fiú WC helyett a lányok mosdóját használhassa.

A kormányhivatal a kereskedelmi tevékenységekről szóló kormányrendelet 20/A. paragrafusának 3. bekezdésére hivatkozva büntetett, mely így szól:

Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.

A hivatal megbüntette a Libri piaci vetélytársát, a Lírát is, arról már korábban kiderült, hogy Alice Oseman Heartstopper – Fülig beléd zúgtam című könyve miatt kapott 12 millió forintos bírságot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik