Rövid portréinterjút adott a HVG-nek a kilencvenegy éves, Kossuth-díjas színházi, opera-, film-, illetve tévés rendező, Szinetár Miklós.
A korábban a hazai közélet és a goebbelsi propaganda közt párhuzamot húzó, a morált hiánycikknek, a hazudozást pedig anyanyelvi szintűnek nevező, a Rákosi– és a Kádár-éra után a rendszerváltás óta eltelt harminc évben is foglalkoztatott művész a lapnak arról mesélt, hogy hosszú karrierjének titka az egyenlő távolság mellett az egyenlő közelség fenntartása, ami nem egyszerű, így kommunistának, humorizáló kispolgárnak, a rendszer ellenségének, a hatalom barátjának, modernnek, illetve konzervatívnak egyaránt nevezték.
A HVG kérdésére, miszerint annak ellenére, hogy ódzkodik a magánéleti vallomásoktól, mégis hosszan ír cigány származású első feleségéről, a rendező azt válaszolta:
Szeretem, amikor egy ember, egy ország vállalja a múltját. Ki nem állhatom a visszaköpködést, amikor csak egymást utálva tudnak elválni, vagy az otthagyott munkaadóra kígyót-békát kiabálnak.
A múltba való visszatekintés mellett a beszélgetésben aktuális ügyek is szóba kerültek: az újra az Operaház élére került Ókovács Szilveszter ügyéről – akit a szakmai bizottság véleménye ellenére választottak újjá – való véleménye teljes egészében sajnos nem derült ki, hiszen erős személyes érintettséget érez a témában – az Eiffel Műhelyházban
–, azt azonban elmondta, hogy az állás szerinte egyrészt intendánsi, másrészt pedig művészeti vezetői, Ókovács pedig az egyiket nyilvánvalóan jól csinálja, hiszen létrehozta magát a Műhelyházat, remek énekeseket és zenészeket hívott, vitatható előadásokból azonban nincs hiány.
A modellváltás témájára Szinetár máris karcosabb reakciót adott: szerinte vagy legyen valaki, aki modern Aczél elvtársként, arccal és névvel a kulturális élet élére áll, és mindenről ő dönt, vagy a terület legjobbjaiból szülessen egy bizottság, ami közösen ad választ a kérdésekre.
A mostani köztes állapot, hogy valaki valahonnan beleszól, időközben átalakíttatja a törvényt egy-egy személy kinevezése érdekében, az fapados kapitalizmus
– tette hozzá, majd azt is elmondta, hogy szerint a szocializmus évtizedeiben a rendszer egyértelműbb és demokratikusabb is volt, hiszen nem egy központban hoznak döntést névtelen emberek, fellebbezés opciója nélkül, hanem az ember több helyen maga házalhatott például a forgatókönyvével.
A demokratikusabb múltra kitűnő példát is hozott: Rózsa Sándor-filmjének Hofi Géza általi paródiáját például többször is leadta a Magyar Televízió, a műsor főrendezője pedig ő maga volt. Ma az Aranybulla-filmről egy hasonló szerinte elképzelhetetlen.
Szinetárnak a közéletről is megvolt a véleménye: a mindenhol tapasztalható ingerült közérzetet okozó politika olyan fokon felidegesítette szerinte az embereket, hogy azok folyton a pisztolyukhoz kapkodnak, mint egy westernben. A könyvek lefóliázását, illetve a hazudozást persze rettenetesnek tartja de hozzátette: a szlogenek néha megnevettetik.
