Az egyik rendező bácsi egyszer azt mondta nekem: „Fiatal barátom, maga nem ismeri azt a szót, hogy mintha?” Visszakérdeztem, hogy ezt hogy tetszik érteni. Erre az volt a válasz: „Hát úgy, hogy nem kell ennyire beleélnie magát.” Akkor azt kérdeztem tőle, mi lenne, ha a tanár mintha tanítana, az orvos mintha gyógyítana, az építész pedig mintha házakat építene. Ezt a minthát én mindig is gyűlöltem. Akárcsak azt a hozzáállást, hogy majd prömierre hozom, majd a bemutatóra megtanulom a szöveget. Mindig is úgy voltam vele, hogy ha erre a dologra adtam a fejem, akkor csináljam rendesen, hadd szóljon.
– El kell menni a falig?
Meg át kell rajta menni. Hát azért van ott.
– fogalmazott Cserhalmi György a Fideliónak adott interjújában. A beszélgetés üdítően szakmai, semmi közélet meg politika, van helyette színház, rendezés, Balaton-felvidék. Cserhalmi mesél a révfülöpi gyerekkoráról, amelyeket a szükség szülte:
Háború utáni gyerekek voltunk, 1948-ban születtem. Pesten akkoriban nem volt kaja, ezért hároméves koromig Révfülöpön laktam, a nagyanyáméknál – ő és a sógornője panziókat vezettek itt. Aztán elkezdtem otthon hiányozni, hazavittek, viszont a nyarakat később is Révfülöpön töltöttem. Egész életemben talán három vagy négy nyár maradhatott ki, de azokat is bepótoltam ősszel. (…) A nagyanyámék egyik panzióját úgy hívták, Két nővér villa. Itt laktunk az unokatestvéreimmel nyaranta egy szaletliben, amit az idősebb férfiak ütöttek össze nekünk, fából. Baromi jó volt, nem zavartuk az öregeket. (…) Az unokatestvéremmel minden héten átúsztuk a Balatont. Senki nem tudott róla, az égvilágon. Nagy titok volt. Még tíz sem voltam. (…) Elindultunk, finom, langyos volt a víz. Amikor átértünk, Bogláron egy nagyot pihegtünk, aztán gyerünk vissza. Ebédre megjöttünk
– emlékezett. Most Esterházy Péter Tizenhét hattyúk című regényéből rendezett monodrámát a balatonboglári Kultkikötőben, Péteri Lilla szereplésével, akivel már a Kaposvári Egyetemen elkezdtek dolgozni ezzel a szöveggel. A próbafolyamat nehézségein túl mesélt arról is, mennyire szigorú, ha a szöveg pontosságáról van szó.
Amikor elkezdünk egy próbafolyamatot, elolvassuk a darabot, aztán azt szoktam mondani a színészeknek, menjenek haza, és aki nem tudja két hét múlva a szöveget, automatikusan kiiratkozik a produkcióból.
