Kultúra

New Yorkban és Moszkvában is aggódnak a budapesti Zeneakadémiáért

Jászai Csaba / MTVA Bizományosi
Jászai Csaba / MTVA Bizományosi
Rangos zenei felsőoktatási intézmények írtak levelet Csák Jánosnak a Zeneakadémia konfliktusos rektorválasztása ügyében.

A Magyar Állami Operaház tavaszi, hevesre sikerült főigazgatói pályázata után újabb rangos kulturális intézmény körül csaptak magasra az indulatok. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) szenátusa kezdett tiltakozni a rektori pozícióra kiírt pályázat miatt, mert az szerintük diszkriminatív, és jelentősen eltért a korábban az egyetemmel egyeztetett változattól. A Kulturális és Innovációs Minisztérium azóta visszavonta, majd újra kiírta a pályázatot, de megint olyan feltételekkel, hogy az egyetem jelöltje ne nyerhessen (ellentétben Keller Andrással, a Concerto Budapest karmesterével, akiről szakmai körökben tényként kezelik, hogy a kormány favoritja a posztra).

A nyilvánosságba is átgyűrűző vita során a Zeneakadémiát érték bírálatok a minisztérium részéről, megkérdőjelezve annak nemzetközi zenei színtéren elfoglalt helyét. Erre reagáltak most a világ öt országának neves zenei felsőoktatási intézményei, az Index  hosszabban idéz is a birtokába jutott, Csák János miniszternek címzett levelekből, amelyben leírják, hogy milyen nagyra tartják a Zeneakadémia színvonalát és mennyi együttműködésük van a budapesti intézménnyel.

Nagy megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a Liszt Ferenc Zeneakadémia nemzetközi rangja és jelentősége megkérdőjeleződik

– írta például a Bécsi Zeneakadémiáról (University of Music and Performing Arts Vienna) Johannes Meissl. A nemzetközi kapcsolatokért és a művészeti területért felelős rektorhelyettes, aki kifejti, hogy a budapesti Zeneakadémia régóta fontos partnere az egyetemüknek. Sikeresen együttműködnek a Nemzetközi Nyári Akadémia, az Európai Kamarazenei Akadémia, az Erasmus+ és a Kreatív Európa Projekt keretében is.

A szakterület egyik legkiemelkedőbb felsőoktatási intézményeként nagyon körültekintően választjuk ki azokat az intézményeket, amelyekkel intenzív együttműködést folytatunk. Reméljük, hogy kiváló kapcsolataink megmaradnak, és a jövőben is folytatjuk az együttműködést a Zeneakadémiával!

A bécsin kívül hasonló levelet kapott a miniszter

  • New Yorkból (Manhattan School of Music New York)
  • Moszkvából (Gnyeszin Zeneakadémia)
  • Jeruzsálemből (Jeruzsálemi Zene- és Táncművészeti Akadémia)
  • és Kínából is (Zhejiang Conservatory of Music)

Rendkívül értékes tapasztalatokat szereztünk, az együttműködés új formáiról, új tervekről is beszéltünk. Megtaláltuk a közös nevezőt és megbeszéltük a jövőre vonatkozó terveket. Mivel a Zeneakadémia elsőrangú nemzetközi zenei egyetem, szeretnénk továbbra is velük dolgozni

– írta a moszkvai Gnyeszin Zeneakadémia rektora, Alekszandr Ryshinskii karnagy professzor.

Korábban az Európai Zenei Felsőoktatási Intézmények Szövetsége (AEC) is foglalkozott már a Zeneakadémia ügyével.

Egyes tagintézményeink egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve a kormányok részéről, amelyek figyelmen kívül hagyják és korlátozzák az európai értékeket, például a kutatás és oktatás szabadságát, valamint az egyetemek autonómiáját, ahogy az a közelmúltban a budapesti Zeneakadémián történt. Az AEC kiemelt figyelemmel fogja kísérni a további fejleményeket, és elkötelezett marad amellett, hogy felhatalmazza tagintézményeit, hogy megfeleljenek ezeknek az értékeknek

– írta az Index beszámolója szerint Stefan Gies, az európai szövetség ügyvezető igazgatója.

A rektori pályázatokat 2023. augusztus 21-ig lehet beadni, október végéig pedig eldől, hogy november 1-jétől ki követi a jelenlegi rektort, az akkor leköszönő Vigh Andreát a rektori székben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik