Kultúra

Barátjának mondta Treat Williamst az autós, aki a halálát okozta

Barátjának nevezte Treat Williams amerikai színészt az a férfi, aki a halálát okozta, de tagadta a felelősségét a Vermont államban júniusban történt közlekedési balesetben.

Ryan Koss – egy ismert színházi fesztivál, a Dorset Theatre Festival egyik vezetője– helyi idő szerint péntek este megjelent közleményében azt írta: jól ismerte a színészt, Dorset összetartó közösségének tagjaként lesújtotta a halála és legmélyebb részvétéről biztosította a családot. Ugyanakkor azt állítja, hogy minden érvényben lévő közlekedési szabályt betartott, az állami hatóságok által felhozott vádakat pedig megalapozatlannak nevezte.

A rendőrség a héten közölte, hogy a vizsgálat megállapítása szerint Ryan Koss június 12-én Dorset városában autójával hirtelen kanyarodott a motorral érkező színész elé, aki nem tudta elkerülni az ütközést. Treat Williamst válságos állapotban helikopterrel szállították egy New York állambeli kórházba, ahol meghalt. Ryan Kosst szeptemberre idézték a bíróságra, ahol vétkes gondatlanság miatt emel vádat ellene a hatóság.

Treat Williams 71 éves volt, színészi pályája során több, mint 120 mozi- és tévéfilmben, valamint sorozatban láthatta a közönség, egyik legismertebb szerepe a Hair című musical filmváltozatában volt, de feltűnt a Sas leszállt, a Volt egyszer egy Amerika című filmekben, és az Everwood című sorozatban is.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik