Kultúra

Eladnák a siófoki Jókai-villát, ahol az író az utolsó nyarát töltötte

Globetrotter19 / Wikimedia Commons
Globetrotter19 / Wikimedia Commons
Több mint egymilliárd forintos árcímkét kapott.

A tavalyi év után idén is megjelent a legnagyobb ingatlanos oldalak egyikén a siófoki Jókai-villa – írja a TEOL.

Az 1897-ben, Braun Dávid által építtetett, a századfordulón a temesvári ügyvéd, Dr. Fekete Vilmos kezébe került épületet kora leghíresebb magyar írója, Jókai Mór tette széles körben ismertté, hiszen a tulajdonos vendégeként itt töltötte az utolsó nyarát.

A jelenleg is szállodaként működő, a parttól mindössze 400 méterre álló ingatlanban most tizenkét szobát – köztük egy 75 négyzetméteres lakosztályt – találunk, sőt, egy kisebb wellness-részleggel is rendelkezik, 2015-ös felújításának köszönhetően pedig szemmel láthatóan korrekt állapotban várja az új gazdáját.

A helyi védettséggel rendelkező villa megvásárlására persze csak keveseknek van esélye, az árcímkén ugyan 1,19 milliárd forintos ár áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik