Kultúra

Nyolcezer író, köztük Margaret Atwood is tiltakozik, hogy a mesterséges intelligenciák betanítására használják a műveiket

JORGE UZON / AFP
JORGE UZON / AFP

Több mint nyolcezer író, köztük Margaret Atwood és Philip Pullman is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben a művészek a mesterséges intelligencia térnyerése miatt emelik fel hangjukat – írja a Guardian.

Az írók érdekképviseletét ellátó Authors Guild által címzett levelet az OpenAI, az Alphabet, a Meta, a Stability AI, és az IBM részére szánták, amelyben arra kérték a techcégek vezetőit, hogy a mesterséges intelligencia alapú szoftverekhez ne használják fel engedély nélkül, betanításként a szövegeiket, vagy ha mégis, kapjanak érte megfelelő kompenzációt. Emellett azzal kapcsolatban is az aggodalmukat fejezték ki, hogy az írók a mesterséges intelligenciával ellátott szoftverek fejlődésével elveszíthetik megélhetésüket. A szervezet felmérése szerint egy amerikai író évente átlagosan 23 330 dollárt keres írói tevékenységével, amely romló tendenciát mutat: az átlagos fizetés 2009 és 2019 között 42 százalékkal csökkent. Mindez tovább romolhat:

A mesterséges intelligencia megjelenése tovább súlyosbítja ezeket a kihívásokat, és egyre nehezebbé – ha nem lehetetlenné – teszi az írók számára – különösen azok számára, akik alulreprezentált közösségek tagjai – a megélhetést abból a mesterségből, amelynek tökéletesítésére éveket, évtizedeket szántak

– írták a nyílt levélben, amelyet több mint nyolcezer író és újságíró írt alá, köztük Atwood és Pullman mellett olyanok, mint Jonathan Franzen, Jodi Picoult vagy Michael Pollan. 

Távolról sem ez az első eset, hogy az írók nemtetszésüket fejezték ki a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: Mona Awad és Paul Tremblay amerikai írók nemrég beperelték a Chat GPT-t fejlesztő OpenAI-t, amiért szövegeik segítségével tanították be a szoftvert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik