Kultúra

Pénzmosás és adócsalás miatt áll bíróság elé a francia filmsztár

LOIC VENANCE / AFP
LOIC VENANCE / AFP
Az ötszörös César-díjas Isabelle Adjani milliókat spórolhatott magának a csalássorozattal.

Isabelle Adjani francia színésznőnek október 19-én bíróságon kell felelnie pénzmosási és adócsalási vádakra – tudatták kedden igazságügyi források. A sztár ügyvédje nem kívánta kommentálni a bejelentést.

Az ötszörös César-díjas, 68 éves színésznőt azzal gyanúsítják, hogy 2013-ban, 2016-ban és 2017-ben adócsalást követett el.

Egyrészt eltitkolt egy kétmillió eurós adományt Diagna NDiaye szenegáli üzletembertől, (a Szenegáli Nemzeti Olimpiai és Sportbizottság elnökétől) az összeget kölcsönnek álcázva, ami lehetővé tette az 1,2 millió eurós illeték befizetésének elkerülését, valamint egy fiktív portugáliai lakóhelyet jelentett be, így 236 ezer euró személyi jövedelemadó befizetését is elkerülte.

Adjanit pénzmosással is vádolják. A gyanú szerint 2014-ben egy amerikai bankszámlán helyezett el 119 ezer eurót, amelyet nem jelentett be az adóhatóságoknak. Az összeg „egy offshore vállalattól érkezett egy ismeretlen felhasználó számra egy portugáliai befektetéshez” – közölték nyomozati források. A vizsgálatot 2016-ban indították a Panama-iratok néven ismert kiszivárogtatott adatbázis leleplezései nyomán, amely adóparadicsomokban található bankszámlákon keresztüli adócsalási rendszerekre világított rá. A színésznő neve egy, a Brit Virgin-szigeteken bejelentett cég tulajdonosaként merült fel. Bár a nyomozásnak nem sikerült azonosítania semmilyen pénzmozgást ehhez az offshore céghez kapcsolódóan, más adócsalási és pénzmosási tevékenységekre fényt derített az igazságügyi források szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik