Kultúra

Ingyenes utcabállal emlékeznek Fábián Julira a születésnapján

RTL Sajtóklub
RTL Sajtóklub

Utcabált rendeznek Fábián Juli tiszteletére az énekesnő születésnapján, aki július 9-én lenne negyvenhárom éves. Az évfordulóra a Budapest Park és a Fábián Juli Emlékalapítvány ingyenes, regisztrációhoz kötött programsorozatot szervezett, ahová 16 órától várják az érdeklődőket utcazenészekkel, a Karzat Színház interaktív Vándor Vurstli produkciójával és egy kétórás, rengeteg vendéget felvonultató Random Trip koncerttel – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Színpadra lép Sena (Irie Maffia), Zentai Márk (Mörk), Péterffy Lili (Lele), Tóth Vera, Saiid (Akkezdetphiai), MC Kemon (Irie Maffia), Delov Jávor, Dj Q-Cee, Borbély Mihály, Gábor Andor UFO (Aranyakkord), Cséry Zoltán, Udvarhelyi Gábor és Bata István.

Egy hatalmas, vidám összejövetel lesz, amelynek a kötött program mellett ugyanolyan fontos része a kötetlen együttlét. Juli számára a legértékesebb dolog a barátaival töltött idő volt karrierje egy korai fesztiválfellépését át is akarta rakatni másik napra, mert már elkezdte szervezni a szülinapi buliját. Így született meg a gondolat, hogy július 9-én idén utcabált rendezünk a róla elkeresztelt téren, Juli dalaival

– idézte Szepesi Mátyás zenészt, a Fábián Juli Emlékalapítvány kuratóriumi elnökét a közlemény.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A Budapest Park weboldalán és a helyszínen is lehetőség van adományozni, ezzel teljes egészével a Fábián Juli Emlékalapítványt lehet támogatni, amely olyan zenészeket és zeneipari háttérmunkásokat segít, akik hosszan tartó betegségük miatt nem tudnak dolgozni. A Budapest Park előtti teret egyébként tavaly nevezték át az énekesnő tiszteletére Fábián Juli térre.

Fábián Juli 2017. december 16-án, mindössze 37 évesen hunyt el rákbetegségben. A hazai dzsessz- és popzenére komoly hatást gyakorló előadót, dalszerzőt, szövegírót különleges alt hangja és sajátos énektechnikája ikonikussá tette a zenei életben. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. Számos sikeres produkció részese volt, szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektric-ben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik