Kultúra

Meghalt Peter Bieri, az Éjféli gyors Lisszabonba szerzője

Leber / ullstein bild / Getty Images
Leber / ullstein bild / Getty Images

Hetvenkilenc évesen elhunyt Peter Bieri svájci író és filozófus, az Éjféli gyors Lisszabonba című világsikerű regény szerzője – idézi az MTI az író német kiadóját, a Carl Hanser Verlagot. Bieri Berlinben halt meg, ahol utolsó éveiben élt.

A szerző Pascal Mercier írói álnéven 2004-ben publikálta világszerte nagy sikerrel fogadott regényét, amelyből 2013-ban német-svájci-portugál koprodukcióban film is készült Jeremy Irons főszereplésével. A könyvet több millió példányban adták el, több mint 40 nyelvre fordították le, magyarul 2011-ben jelent meg az Ulpius-ház gondozásában. Az Éjféli gyors Lisszabonba lett az egyik legnagyobb példányszámban eladott regény egy svájci szerzőtől. A történet egy derék berni gimnáziumi latintanárról szól, aki egy titokzatos nővel való találkozás után úgy dönt, szakít addigi életével, csapot-papot hátrahagyva felül a Lisszabonba tartó gyorsra, hogy Amadeu de Prado portugál író és orvos nyomába eredjen. Szenvedélyes kutatása során egy tehetséges, érzékeny ember portréja rajzolódik ki előtte.

A berni születésű író-filozófus összesen öt regényt publikált, irodalmi művei szorosan összefonódtak filozófiai munkásságával.

Bieri halálával egy nagy gondolkodót és regényírót veszítettünk el. Életművében megmutatkozik, miként inspirálják egymást a gondolatok és a történetek. A filozófus tanult az elbeszélőtől, és fordítva, regényei életre keltik az emberiség nagy kérdéseit

– mondta Jo Lendle, a Hanser kiadó vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik