Kultúra

Jennifer Coolidge annyira gyűlölte magát, hogy kis híján nemet mondott A Fehér Lótuszra

Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Majdnem visszautasította Tanya McQuoid szerepét Jennifer Coolidge, a színésznő szerint az önutálat miatt utasította vissza kis híján élete legfontosabb szerepét A Fehér Lótuszban. Coolidge a Hollywood Reporter kerekasztalbeszélgetésén vett részt, ahol ezzel kapcsolatos élményeiről beszélt.

Mike White sokszorosan díjazott sorozata újradefiniálta a 61 éves színésznő karrierjét, akit addig vélhetően legtöbben az Amerikai pite-filmekből ismertek, mint Stiftler mamáját. Mikor a showrunner felkínálta neki a szerepet, a színésznő nemet akart mondani, amelyben nagy szerepet játszott az, hogy a járványhelyzet miatt stresszevésbe fojtotta frusztrációját.

Hat hónapja tartott a koronavírus-járvány, én pedig bezárkóztam a New Orleans-i házamba, és vegán pizzákkal hízlaltam magam. Egy jóbarátommal kettőt ettünk belőle reggel, kettőt ebédre és kettőt vacsorára. Úgy voltam vele, hogy egészen biztosan nem vállalom, de nem akartam elmondani ezt Mike-nak. Így csak annyit mondtam: Ez nagyon jó hír, Mike, gratulálok

– mesélte Coolidge. aki nem vette komolyan a felkérést. A színésznő azt is elmondta, ebben közrejátszott az is, hogy a járvány egészen átalakította a hozzáállását az élethez. „Azt hittem mind meg fogunk halni. Szóval csinálj, amit csak szeretnél. Sétálj meztelenül, tartóztassanak le, tökmindegy, úgyis vége a világnak” – vallotta. A tárgyalások előrehaladtával is biztos volt benne, hogy nemet mond White-nak, úgy érezte, hogy egyáltalán nincs kész erre a szerepre.

Szerintem sok színésznő van ezzel így. Ücsörögsz, siránkozol az életed miatt, amiatt, hogy sosem kapod meg álmaid szerepét, erre amikor ez megtörténne, úgy vagy vele: nem vállalom, túl sok pizzát ettem. (…) Ott volt Sydney Sweeney és Alexandra Daddario azokban a bikinikben, fogalmam sincs, mit képzeltem. Gyűlöltem magam, és úgy éreztem, nem vagyok erre felkészülve

Végül egy nagyon jó barátja térítette észhez azzal, hogy idiótának nevezte a színésznőt, és az ő unszolására vállalta el végül Coolidge a szerepet, amely Golden Globe-ot és Emmy-díjat is hozott neki.

Kapcsolódó
Ha te vagy az első MILF a filmtörténetben, nem könnyű kimászni a skatulyából – Jennifer Coolidge portréja
Magához ölelte a skatulyáját, mégis akkor lett a legjobb, amikor azon kívül kapott esélyt. Ő Jennifer Coolidge.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik