Kultúra

Kukorelly Endre: A legsúlyosabb Rákosi-időkben is korrektebbek voltak az állami irodalmi díjak, mint most

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

Bocsánatkérésre szólította fel a Magyar Írószövetség elnöksége, miután Kukorelly Endre néhány napja az Indexnek adott interjújában azt mondta:

Ebben a kurzusban ez extrém módon működik, szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban.

A nyilatkozatában az író külön kiemelte Mezey Katalint, mint aki a díjakról döntő bizottság egyetlen irodalmár tagjaként egy személyben dönt a díjazottak személyéről.

Erre válaszul a Magyar Írószövetség közleményben reagált, melyben arra szólították fel Kukorellyt, hogy kövesse meg az Írószövetség korábbi elnökségi tagját, Mezey Katalint, rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot, valamint az elmúlt 13 évben Kossuth-díjat kapott magyar írókat és költőket. Az Írószövetség szerint ugyanis a Kossuth- és Széchenyi-díjakat minden évben egy tíz főből álló bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a magyar miniszterelnök.

Kukorelly ugyancsak az Indexen levélben válaszolt az Írószövetség közleményére, melyben azt írta, fenntartja a véleményét:

Hogy a Kossuth- és József Attila-díjakra javasoltak névsora konkrétan hogyan dől el, azt, nem lévén ott, nem tudhatom. Elképzelni is nehéz, feltételezni pedig teljesen irreális, írják a kollégák, hogy ebben a bizottságban egymaga osztogatná, amit osztogat: egy másik bizottsági tagtól azonban tudom, belemondta a 2 szemembe, hogy a különféle diszciplínák képviselői egymás névsorába nem szólnak bele. Azt se tudom, hogy a bizottság elnöke, a magyar miniszterelnök mennyire nyúl bele. Gondolom, igen, ahogy az már tradíció: Horn Gyula is kipenderítette anno Tandorit stb.

– írta Kukorelly, aki azt írja, felháborítja az állami irodalmi díjazás évek óta, Mezey regnálása óta tartó méltánytalansága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik