Kultúra

Néhány napig ismét ingyenesen olvasható az Arcanum végtelennek tűnő adatbázisa, ahol minden titokra fény derül

Arcanum
Arcanum
Az Ünnepi Könyvhét időtartama alatt, június 8. és 11. között szabadon keresgélhetünk az oldalak tízmilliói közt.

Ki ne gondolt már arra, hogy milyen jó lenne elindulni a legközelebbi könyvtár felé, és fejest ugrani a minket érdeklő újságok sok évvel, vagy évtizeddel ezelőtti számaiba, hogy a legkülönbözőbb dolgokra derítsünk fényt – mi történt a születésünk napján (megjelent Cher Love Hurts című albuma), mit írtak a legnagyobb lapok Farkas Bertalan űrrepüléséről (minden pillanatról hosszú mondatokban számoltak be), hogyan teljesített a szülővárosunk focicsapata a Ferencváros ellen (1961-ben az Ózd 1-0-ra kikapott, a tartalékcsapatot azonban rövidesen 2-0-ra legyőzte), és hogy milyen érzés újra átlapozni a tizenévesen megvásárolt, de azóta elveszített autós magazinokat (fenomenális!).

Néhány éve ehhez már el sem kell hagynunk a kényelmes fotelt vagy kanapét, hiszen

a mostanra közel 48 millió oldalnyi folyóiratot, lexikont, illetve könyvet magában foglalóArcanum-adatbázisban mindent megtalálhatunk, amire szükségünk van.

Az Ünnepi Könyvhét alkalmából

június 11-ig otthonról is szabadon böngészhető, egy rövid regisztráció után pedig PDF-formátumban szabadon letölthető

anyagok felölelik az elmúlt kétszázötven év történetét, és nincs olyan történés, felfedezés, vagy épp hír, aminek néhány, ügyesen választott keresőkifejezéssel pillanatok alatt ne akadnánk a nyomára.

Népszabadság, 1980. május 27. / Arcanum Digitális Tudománytár A Népszabadság a start másnapján megjelent számának címlapja.

Az Arcanumban a különböző hobbikkal rendelkezők és nosztalgiázók is kielégíthetik a kíváncsiságukat: a Ludas Matyi milliónyi rajza, a tucatnyi Hahota-füzet, a Népszabadság hét évtizedének (1944-2016) számai, a Fotóművészet (1967-2022), a Nimród és a Magyar Vadász (1913-2022), vagy épp az Autó-Motor (1948-2020) mellett olyan, jóval kisebb érdeklődésre számot tartó, de épp úgy érdekes lapok is feltűnnek, mint a Szabolcsi Ifjúság (1971-1988), az Egri Egyházmegyei Közlöny (1871-1921), vagy az Ózdi Vasas (1953-1994), így a helytörténészek, valamint más kutatók is csodákra bukkanhatnak a böngészés során, a legnagyobb élvezetet azonban mégiscsak a hirtelen ötlettől vezérelt keresések okozzák.

Kitűnő példái ennek a Beatles-ről szóló hatvanas évekbeli cikkek egész sora, a különböző vicclapok véletlenszerűen felcsapott oldalai, vagy épp a Hétfői Hírek egy híján hatvan éve született illusztrációja, ami gombahajuk nélkül mutatja a LennonMcCartneyHarrisonStarr négyest:

Hétfői Hírek, 1964. április 6. / Arcanum Digitális Tudománytár

Ugyanezt persze a ma, hetven év távlatából már kimondottan kínos propagandacikkekről is elmondhatjuk – ilyen például az Autó a nagyszerű IZS motorkerékpárt a fejlődés, a békés építés, illetve a kultúra szimbólumává emelő képaláírása:

Autó, 1950. május 1. / Arcanum Digitális Tudománytár

Ez persze még semmi a magyar automobilizmus egyik talpkövét jelentő A Kerék másodikként megjelent számának rajzához, ami az autó múltbeli lehetséges felhasználási módjait mutatta be:

A Kerék, I. évf. 2. szám / Arcanum Digitális Tudománytár

A komolyabb vizekre evezni vágyók némi ügyességgel a hosszú élet titkára is rábukkanhatnak. A százhat éves Karolina néni receptje szerint csak a gyenge húst, a fehér bort, az édes szőlőt, a Negro cukorkát, és a szép, fényes selyemruhát – különösen a piros színűt – kell hozzá szeretni:

Hétfői Hírek, 1964. október 19. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az ilyen csodák megtalálása meglepően egyszerű, hiszen a keresést segítő funkcióknak (ezekről korábban itt meséltünk) köszönhetően akár egy-egy lapra, témakörre, évszámra, vagy épp a szöveg nyelvére is szűrhetünk, így még pontosabb találatokat kapunk.

A számos intézményből – főleg egyetemekről és könyvtárakból – az év minden napján ingyenesen elérhető adatbázist a Könyvhét után persze otthonról is böngészhetjük tovább, hiszen havi, féléves, vagy épp éves előfizetést is választhatunk, feltéve persze, ha nem akarunk elszakadni a háziállatunktól, vagy épp a kedvenc fotelünktől.

A számtalan forrásból dolgozó, gyűjtők egész sora által is segített archívum persze nem teljes, ennek elérését azonban bárki segítheti, ha rendelkezik a hiánylistán szereplő lapszámok bármelyikével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik