Kultúra

Meghalt Bánki Ilona újságíró

MTVA Fotó: Zih Zsolt
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese 72 éves volt.

Hetvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Bánki Ilona újságíró, a Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese – írja az MTI.

Bánki Ilona évtizedeken át dolgozott a Magyar Televízióban, többek között az Ablak című műsorban, de szerkesztette egyebek mellett a Napi Mozaikot, a Magyar Szalont és a Nappalit is. Kulturális főszerkesztősége alatt indult el az Aranymetszés című műsor.

Bánki Ilona 1951. február 3-án született Baján. A Debreceni Tanítóképző Főiskolán népművelő-könyvtár szakon végzett, majd a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolájában tanult.

Pályáját a Magyar Rádióban kezdte könyvtárosként, majd a Krónika szerkesztő-riportere lett, dokumentumműsorokat készített. 1987-től dolgozott a Magyar Televízió (MTV) Ablak szerkesztőségében. Több évig volt parlamenti tudósító, számtalan különféle témájú magazinműsort, dokumentumfilmet, portré- és szórakoztató műsort készített.

Bánki Ilonát 2010-ben nevezték ki az MTV kulturális főszerkesztőjévé, majd 2011-től egészen 2015-ös nyugdíjazásáig volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kulturális Főszerkesztőségének helyettes vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik