Kultúra

A Fehér Ház is tiltakozik, miután egy iskola betiltotta Amanda Gorman elnöki beiktatásra írt versét

Patrick Semansky / POOL / AFP
Patrick Semansky / POOL / AFP
Egy szülői panasz nyomán távolították el a floridai iskola könyvtárából a fiatal költő kötetét.

A Fehér Ház és jogvédők is cenzúrának nevezték és tiltakoztak szerdán egy dél-floridai iskola döntése ellen, amellyel eltávolította könyvtárának alsótagozatosok számára fenntartott részéből Amanda Gorman elnöki beiktatáson előadott költeményét – írja az MTI.

Az afroamerikai Gorman a legfiatalabb amerikai költő, aki elnöki beiktatáson előadhatta versét, a The Hill We Climbot, amivel el is lopta a show-t 2021-ben Lady Gaga és más sztárok elől.

Olyan hazát akarunk, amely kiáll minden kultúra, minden bőrszín, minden egyéniség, minden társadalmi réteg mellett. Emeljük fel hát tekintetünket, de ne azt nézzük, ami közénk, hanem ami előttünk áll

–  írta Gorman a magyarul Totth Benedek fordításában olvasható, A hegy, amit megmászunk című költeményben.

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, hogy Joe Biden elnök és kormánya kiáll a költemény mellett. Mint fogalmazott: a könyvek betiltása cenzúra, és hozzátette, hogy ez korlátozza az amerikai szabadságot.

A verset tartalmazó kötetet egy szülő panasza nyomán távolították el a Miami Lakes-i Bob Graham Education Center könyvtárának a legfiatalabb korosztályok számára elérhető részéből. Gorman kedden elmondta, hogy letaglózta, mikor értesült róla, hogy a könyvet, amelyben a vers volt, és amelyhez Oprah Winfrey írt ajánlást, eltávolítják. Egyúttal posztolta a floridai szülő panaszát, amely azt állította, hogy a költemény közvetve gyűlöletet szít, ráadásul tévesen Winfreyt nevezte meg a mű szerzőjeként. Floridában és más republikánus vezetésű államokban az utóbbi időben számos kísérlet történt arra, hogy megakadályozzák a diákok hozzáférését az afroamerikai történelemmel és a faji vagy LMBT-jogokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó anyagokhoz.

Az Every Library Institute tavalyi felmérése szerint az amerikaiak túlnyomó többsége ellenzi a könyvek betiltását, és ez befolyásolja majd a szavazásban is. Az Amerikai Könyvtári Szövetség (ALA) Szellemi Szabadság Hivatala, amely több mint húsz éve tartja számon a könyvbetiltásokat, tavaly rekordszámú betiltatási kísérletet dokumentált. Gorman 17 évesen lett az Egyesült Államok ifjú koszorús költője. Mint mondta: azért írta A hegy, amit megmászunk című versét, hogy minden fiatal láthassa magát egy történelmi pillanatban, és költeménye, mint ezt a hozzá érkezett levelek és videók tanúsítják, rengeteg gyereket ösztönzött arra, hogy maga is verset írjon.

Gorman kötete magyarul is megjelent, a Van Helyed Alapítvány irodalmi műhelyén résztvevő, hátrányos helyzetű roma diákok fordították le a verseit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik