Kultúra

Vasárnap délután bezárt a Hadtörténeti Múzeum, de két napig elfelejtettek szólni róla

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László
A ma reggel a kiállításra tartók már nem jutottak be az épületbe.

Meglepő hír jelent meg kedd délelőtt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Facebook-oldalán, valamint hivatalos honlapján, ami arról értesíti az érdeklődőket, hogy május 21-én, azaz vasárnap bezárt a múzeum Kapisztrán téri épülete.

A rövid közlemény szerint augusztustól a múzeumnak időszakos kiállítása nyílik majd Székesfehérváron, ahol a Szent István Király Múzeum Rendház épületének földszintjén, öt teremben rendezik majd meg a Hadi múltunk kincsestára című tárlatot.

Ezt a 2024-ben nyíló nagyszabású székesfehérvári kiállításának előfutárának szánják – írják, majd hozzáteszik:

a mintegy százötven műtárgyat bemutató tárlat igazi hadtörténeti kuriózumnak ígérkezik.

A  közlemény arról is beszámol, hogy

a Magyar Honvédség múltra épülő jelenével és jövőjével, a honvédségnél rendszeresített, XXI. századi, high-tech eszközökkel és a katonai mindennapok ismereteivel továbbra is a Bálnában találkozhatnak az érdeklődők. Az új közösségi tér elsődleges feladata a honvédelem ügyének népszerűsítése a modern muzeológia eszközeivel.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum most megüresedett épülete a továbbiakban a Honvédelmi Minisztérium egyes szervezeti egységeinek ad otthont – zárul az írás.

A költözés első jeléről 2022 júliusában számoltunk be: ekkor minden előjel nélkül bontani kezdték a Piavétól a Donig – a Dontól a Dunáig. Magyarország katonai története 1918-1948 című, 2021-ben felújított kiállítást, további részletekre azonban nem derült fény, bár Székesfehérvár neve a költözéssel kapcsolatban már ekkor is felmerült.

A Várnegyedben lévő épületegyüttes történetét bemutató hosszú cikkünk után még több mint fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valamilyen változás történjen: 2023 márciusában kiderült, hogy az intézmény otthona, vagy annak legalább egy része a Kerepesi út mentén, egy hetvenöt éve a honvédséghez került, korábban hajléktalanszállóvá alakított faárugyár területén jöhet létre.

Kapcsolódó
Minden jel szerint megtalálták a Várból költöző Hadtörténeti Múzeum új helyét
Egy faárugyárból lett korábbi hajléktalanszálló területén alakíthatják ki a magyar honvédség történetét bemutató intézmény új otthonát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik