Kultúra
Szakadó esőben váltak újra eggyé a „kispálosok” a Budapest Parkban
Farkas Norbert / 24.hu
2023. 05. 13. 09:56
Farkas Norbert / 24.hu
A Kispál és a Borz 1987-ben alakult majd 2010-ben huszonhárom év aktív zenélés után befejezte pályafutását. Tizenhárom év szünet és tizenkilenc év lemeztelenség után, megjelent 11. albumuk, a Beszorult mondat. A zenekar még 2022-ben állt újra össze és elkezdtek dalokat írni, új albumot készíteni. Végül 16 dalt rögzítettek, amelyből 11 került az albumra. Múlt év őszén bejelentették, hogy 2023 május 12-én a Budapest Parkban koncerteznek és az országon belül máshol nem is lehet majd őket együtt látni. A jegyek gyorsan elfogytak ezért lett egy ráadásnap, amit 13-án ugyanúgy a Parkban tartanak. Péntek este „kispálosokkal” telt meg, szó szerint csordultig, a Budapest Park. Sokan külföldről utaztak haza, hogy újra láthassák, halhassák, énekeljék: „Téged megesz, engem elás és nem csinál semmi mást ez a k**** nagy óriás”.
Ajánlott videó
- 10:15 Kormányinfó: Döntött a kormány, petícióznak „Brüsszel háború tervei" ellen
- 10:13 Rónai Egon üzent Nagy Ervinnek és Vidnyánszky Attilának: Arra buzdítom mindkét felet, próbáljuk meg!
- 10:10 Nemzetközi jogvédő szervezet: a 13. és 14. havi nyugdíj csak tapasz Magyarország növekvő nyílt sebére.
- 10:02 Magyar Péter: kocsmából ordítva kirohanó Orbán-janicsár támadt a Tisza jelöltjére
- 10:02 Elon Musk botrányos chatbotját ráeresztik az amerikai védelmi minisztériumra
- 09:57 Elgázoltak egy kisgyermeket Gyömrőn, az iskola előtti zebrán
- 09:46 Visszatértek a Földre az űrállomásról evakuált asztronauták
- 09:43 Légszennyezettség: már hét városban veszélyes a levegő minősége
- 09:42 Kenyeret és kólát lopott egy dédmama és egy nagymama a nyolcéves unokájával – videó
- 09:33 Kele János: Futballgyarmatosítás mesterfokon
- 09:12 Ezért jár intenzív pszichoterápiára a Stranger Things sztárja
- 09:11 Megcsináltak a rezsicsökkentő ablakot, ami pénzt spórol a fűtésen
- 08:54 Az EU külügyi vezetője: a világ jelenlegi helyzete láttán akár el is lehetne kezdeni inni
- 08:45 Hét évig teljes szexuális absztinenciában élt a Házasság első látásra szereplője
- 08:45 Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
- 06:14 Ungár Péter kiszáll a politikából, és gyerekvédelmi dolgozó lesz
- 08:00 Halálra gázolt egy járókelőt, a reptéren kapták el az idős férfit a rendőrök
- 06:59 Európai országok közös hadgyakorlatot tartanak Grönlandon Trump fenyegetéseinek árnyékában
- 08:45 Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
- 20:02 „Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
- 21:04 Lázárék újragondolják az útdíjemelést
- 03:33 Ez vár a magyar pólóválogatottra az Eb-középdöntőben
- 19:41 Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- 06:39 Fagy okozta síntörés miatt jelentős késések várhatók a győri vasútvonalon
- 20:09 Menny és Pokol house-assága, avagy ilyen volt az első magyar múzeumi silent disco
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!




