Kultúra

Szujó Zoltán nem büszke a trágár SMS-re, ami miatt kirúgták a köztévétől

Elszakadt nála a cérna, amiben a kiégettség és krónikus fáradtság is szerept játszott.

Szujó Zoltán volt Kadarkai Endre vendége a Szavakon túl című beszélgetős műsorban. A csaknem egyórás interjú során szóba került az MTVA-tól való 2019-es távozása is, amiről elmondta, belülről nem volt olyan váratlan és előzmények nélküli, mint amilyennek kívülről tűnt.

Szujó ugyan a Magyar Televízió gyakornokaként kezdte pályáját, de az RTL Klubnál tett szert országos ismertségre. A kereskedelmi csatornától 11 év után, 2012-ben tért vissza a köztévéhez, amikor az megszerezte a Forma-1 közvetítési jogait. Egy darabig volt a Telesport főszerkesztője is, ami mellett a közvetítések kitalálását és a futamok kommentálását bízták rá. A műsorban felidézte, hogy volt itt három-négy olyan esztendője, amit csak arany korszaknak nevez, ezt követően azonban jöttek azok a problémák, amelyek végül a távozásához vezettek.

Elkezdtek eltünedezni a csapatból, a csapat környezetéből emberek, én ezt személyes támadásnak vettem, hiszen én voltam a felelős a Forma-1-es közvetítésekért. Nemtelen dolgokra hivatkozva ellehetetlenítettek embereket, felbontották a szerződésüket, elindult lefelé az egész

mondta Szujó, felidézve, hogy nem hallgatott a problémákról, volt, amikor nyílt levélben tájékoztatták a vezetőséget, hogy a minőség rovására megy, ha folytatódnak az elbocsátások.

Az emiatt kialakult alapfeszültséget fokozta még benne a kiégettség, krónikus fáradtság, amivel saját bevallása szerint nem foglalkozott eleget – ma már úgy látja, akár szakértő segítségét is kérhette volna. A helyzet azt követően eszkalálódott, hogy a 2019-es Spanyol Nagydíjról egy technikai hiba miatt hazarendelték őket a szombat-vasárnapi futamok előtt. Szujó haza is jött, és másnap bement dolgozni, de mint mondja, a szerkesztőségbe már nem jutott be.

Ott elszakadt a cérna, és írtam egy SMS-t a főszerkesztőnek, hogy ez megengedhetetlen, én kiszállok

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy nem büszke erre, mert a káromkodásokkal tűzdel üzenet tónusa vállalhatatlan volt, és ő is pont úgy reagált volna, ahogy az akkori vezetők tették. Még a székházba beérve is annyira ideges volt, hogy egy plakátot letépett a falról, és „kis túlzással” a viselkedésén megdöbbent biztonsági őröknek kellett kivezetniük az épületből. Szujó arról is beszélt, hogy a távozását nem bánja, hiszen sok kaput megnyitott előtte, és egész biztosan rosszabb ember lenne, ha ott maradt volna, és ma az M4 üdvöskéje lenne. Kirúgása után megfogadta Gundel Takács Gábor tanácsát, aki azt mondta, megérti a helyzetét, de szerinte egy darabig ne beszéljen a nyilvánosságban a szakításról, mert óhatatlanul átpolitizálódik a történet. Szujó szerint ez a tanács fantasztikusnak bizonyult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik