A szerkezet 18 óra után néhány perccel robbant a budapesti Gellérthegyen, a Black Rouge mulató előtt, 1996. november 16-án – tizenöt nappal azután, hogy Prisztás Józsefet meggyilkolták. A jugoszláv gyártmányú M–75-ös tojásgránátot egy ismeretlen férfi az ekkor még zárva tartó szórakozóhely rácsos bejárati kapujának bal oldalán, a járdán állva dobta el, de a célt elhibázva a robbanószerkezet a kapuvasról visszapattant, és kigurult a járdára. Éppen akkor fordult be az utcába egy Ford, amikor a gránát a földre zuhanva felrobbant, ezért a detonáció nemcsak az aszfalton vágott kétökölnyi lyukat, de a közeledő autó két kerekét is szétroncsolta, ablakait a repeszek zúzták be. A sofőr nem vesztette el a lélekjelenlétét, és szerencsére a kocsi hátsó ülésén, ahova az üvegdarabok nagy része hullott, nem ült senki. A vezető sértetlenül kiugrott a Fordból, és a futva menekülő támadó után vetette magát.
A robbanást többen is látták, de az ismeretlen férfinak szerencséje volt, a közelben lévő sötét, bokros parkban sikerült elmenekülnie. A szemtanúk még így is tudtak személyleírást adni a farmeros, bőrdzsekis merénylőről, és beszámoltak azokról a rejtélyes segítőkről is, akik mindeközben egy autóban várakoztak, majd a rendőrségi sziréna hangját hallva padlógázzal elhajtottak. A helyszínre több mint egy tucat rendőrautó érkezett, a Budapestről kifelé vezető szakaszt teljes szélességében lezárták. Kommandósok és a készenléti rendőrség egységei vették körbe a hegyet, láncot alkotva fésülték át az egész környéket.
Budapest különböző pontjain ugyanolyan jugoszláv gyártmányú kézigránátok robbantak változó időpontokban, helyszíneken. A gellérthegyi támadás előtt három nappal a tizenharmadik kerületben, a Leroy nevű népszerű pub előtt robbant egy gránát nem sokkal hajnali öt óra után. A sörözővel szemben lévő bank biztonsági őre éppen korai reggelije után pakolászta el az edényeit, amikor meghallotta a detonációt. Azonnal az utcára rohant, és döbbenten látta az úttesten keletkezett krátert, a mellette parkoló, betört szélvédőjű autókat, de a robbanás még a környéken lévő lakások ablakai közül is jó néhányat beszakított. Az őr próbálta nyugtatgatni az ablakokból értetlenkedve kihajoló lakókat, a rendőrség már úton volt. Szemtanúk később elmondták, hogy a támadó egy motorról dobta el a gránátot a söröző felé, de az visszapattant az étterem előtti terasz oszlopáról, és az úttestre gurult. Az incidens azért is érintette kínosan a rendőrséget, mert a robbanás éppen fél órával azután történt, hogy az elszaporodó gránátos támadások miatt szervezett rendőrségi razzia véget ért a környéken.
Még az év januárjában indult a sorozat a Szent István körúti, főleg alvilági figurák által látogatott Nirvana nevű éjszakai bárral, amelyre ismeretlenek gránátot dobtak. Márciusban egy textil-nagykereskedő házába röpült gránát, áprilisban egy Mercedest vágott gajra egy szerkezet a Szépvölgyi úton, májusban egy balatonfűzfői éjszakai klub berendezése sínylette meg a támadást, de az ország keleti felén, Nyíregyházán is szétrobbant egy földszinti üzlet kirakata.
Sőt, a gránátos akciók a budapesti alvilág térképét is alaposan összekuszálták azzal, hogy sokan valamiféle bandaháborút sejtettek a káosz mögött.
Fokozta a zűrzavart, hogy azoknak a mulatóknak, autókereskedéseknek a tulajdonosai, akiknél a gránátok robbantak, nem tudták, ki vagy kik akarhatnak nekik rosszat, fenyegetéseket sem kaptak a támadások előtt. Ám hiába mondták ezt el a rendőröknek, azok nem igazán hittek ebben. Jó példa erre a Leroy söröző elleni támadás. A már akkor is népszerű pub tulajdonosa határozottan állította, hogy nem a szórakozóhely lehetett a támadás célpontja, mivel korábban soha senki nem fenyegette meg őket.
Akadtak olyan sértettek is, akik szintén nem értették, miért éppen az ő érdekeltségeiket érte támadás, de ha tudták volna segíteni a rendőrség munkáját, akkor sem szívesen tették volna, mert nem akarták magukra haragítani az ismeretlen támadókat.
A felderítésbe még a katonai titkosszolgálat, a Katonai Biztonsági Hivatal is beszállt, de ők sem jutottak közelebb a megfejtéshez. A titkosszolgálati vezetők amúgy szívesebben hárították a rendőrségre a feladatot, mert így egy borítékolható kudarc esetén nem nekik kellett szégyenkezniük a politikai vezetés előtt.
A gyanú azért is terelődhetett könnyen a külföldiekre, és azért is terjedhetett hatékonyan a maffiaháború hipotézise, mert ekkoriban Budapesten valóban aktívan tevékenykedtek a különféle alvilági brigádok, beleértve a külföldi bűnözőket is.
Csupán az ezredfordulón csillant meg a fény a sötétségben. 2000 januárjában ugyanis beismerő vallomást tett a rendőrségen egy M. Tamás nevű csopaki férfi, aki egy kisebb bűncselekmény miatt ült börtönben, de épp a robbantások ügyében fontos vallomással állt elő. Bár nem sokkal később ezt visszavonta, tizenkét évvel később, 2012 tavaszán elmondta a rendőröknek, hogy eredeti vallomása megfelelt a valóságnak, csak azért vonta vissza, mert megfenyegették. Tizenkét év múlva már beszélhetett, mert addigra a kilencvenes évek közepén elkövetett gránátos akciók büntetőjogilag elévültek.
A keménykötésű, széles vállú, amúgy békés természetű M. Tamás nem tartozott a budapesti alvilághoz. Csopakon nőtt fel, onnan ismerte a szintén csopaki származású Zs. Imrét, azaz Zsót. 1996 őszén M. Tamásnak nem mentek túl jól a dolgai, kifogyott a pénzből. Azt viszont látta, hogy gyerekkori cimborájának, a szuper autókkal közlekedő, drága ruhákban járó Zsónak nincsenek ilyen gondjai. Segítséget kért tőle, hátha tud neki munkát szerezni, Zsó pedig meglátta Tamásban a lehetőséget. A férfinak nem volt felesége, sem gyereke, és kérdés nélkül megcsinált bármit. Katonamúltjával ráadásul a fegyverekhez is értett.
Zsó Budapestre hívta, ahol M. Tamás gyorsan belecsöppent a dolgok sűrűjébe, és már sodródott is az eseményekkel. Az Aero hotelban ismerte meg Zsó társaságát, köztük a veszprémi Jimmyt és egy Mengele becenevű férfit, ettől kezdve ők diktáltak neki. Pár nap múlva Zsó beállított hozzá, és közölte vele: kapjon fel néhány gyújtózsinórt és utászpatront, amiket előzőleg szintén megkapott. Tamást egy BMW-vel a budai Feneketlen-tónál lévő étteremhez vitték, itt megkérték, hogy szerelje össze a robbanószerkezetet, és tegye az étterem kőfalához. Egy másik srácot is mellérendeltek, de amikor Tamás meghallotta, hogy az étteremből zaj szűrődik ki, inkább visszament a kocsihoz. Attól tartott, ha otthagyja a bombát, valakinek baja esik. Ám a BMW vezetője, aki egyébként a veszprémi brigád egyik irányítójának számított, ráreccsent: menjen csak vissza, és tegye le a bombát. A fiatalember engedelmeskedett: visszament, meggyújtotta a gyújtózsinórt, de nem dugta bele az anyagba, hanem külön dobta el a kettőt. A másik srác, aki ekkor is vele volt, nagyjából tíz méterre állt tőle, így valószínűleg nem látta, hogy Tamás szabotálta a feladatot.
Pár nap múlva, 1996. október 25-én újabb megbízást kapott. Ezúttal az Erzsébet téren, a Kempinski szálloda előtt parkoló szürke Mercedesbe kellett bedobnia egy gránátot. Tamás félt, hogy ártatlan járókelők sérülhetnek meg, ezért várt, hogy a környék elcsendesüljön. Közel másfél óra ideges, izzadságban úszó tipródás következett a közeli park bokrai mögé rejtőzve, mialatt a kocsival szemezett, végül elegendő bátorságot gyűjtött, és amikor azt látta, hogy nincs a közelben senki, kiélesítette a szerkezetet, és a Mercedes alá dobta. Rövid idő múlva óriási robajt hallott, a közelben lévő autók szirénái is megszólaltak. Tamás futásnak eredt egy közeli parkon át, közben átesett egy padon, de feltápászkodott, és rohant tovább, ahogy csak bírt. Valamivel később sétára váltott, hogy kerülje a feltűnést, és visszament az étteremhez, ahol beszállt a BMW-be, és hazafurikázták. Társaival együtt Tamást ekkoriban Brazil budaörsi villájában szállásolták el. A napjai – leszámítva persze a gránátos akciókat – nem voltak túl mozgalmasak. A csapat többi tagja reggel elment, este megjött, ő addig filmeket nézett. Még meg is jegyezték neki, milyen jó dolga van, hogy csak videózik egész nap. Igaz, kapott egy pisztolyt, és arra kérték, hogy vigyázzon Brazil házára. Azt nem tudta, kitől kéne megvédenie felettesét, mindenesetre tette, amire kérték.
M. Tamás a vallomásában elmondta, a Brazil becenevű férfi volt a csapat főnöke, de vele soha nem volt agresszív, nem főnökösködött, igaz, ők közvetlenül alig beszéltek. Ahogy Tamás fogalmazott, Brazil „nem foglalkozott olyan kis pontokkal”, mint amilyen ő volt. Tamás nem látott bele az ügyekbe, de Zsó egy alkalommal elvitte az Energol nagykőrösi telepére, ahol Drobilichot is látta. Zsó mondta neki, hogy Drobilich a nagyfőnök.
Egyik alkalommal Brazil lakására érkezett egy férfi egy szőke nő társaságában. M. Tamás a nappaliban lévő étkezőasztalnál ült, mellette egy táskában fegyverek lapultak. A férfi a többiekhez fordult.
– Aki végigcsinálja ezt mellettem, az nem fog rosszul járni. Ne a mostani helyzetet nézzük, hanem a végét! – biztatta a jelenlévőket.
Ezután a férfi Tamáshoz lépett, elkérte tőle a táskában lévő fegyverek egyikét. Tamás odaadta neki. A férfi nézegette a fegyvert, kicsit babrálta, aztán letette. Beszélt valamit Brazillal, aztán a szőke nővel együtt távozott a lakásból.
Tamás olyannyira jelentéktelen embernek számított a csapatban, hogy be sem mutatták ennek az idegen férfinak. Csak később, Zsótól tudta meg, hogy a látogatót Portik Tamásnak hívták.
Dezső András: Nagyfőnök
21. Század Kiadó, 2023
