Kultúra

Meghalt Linda Lewis

John Mitchell / Stringer / Getty Images
John Mitchell / Stringer / Getty Images

Hetvenkét éves korában meghalt Linda Lewis énekes-dalszövegíró, aki elsősorban öt oktávos hangterjedelméről ismert, valamint együttműködéséről olyan zenészekkel, mint Rod Stewart vagy David Bowie – számolt be róla a BBC.

Linda Ann Fredericksként a londoni West Hamben született. Színiiskolába járt, karrierje elején olyan filmekben kapott statisztaszerepeket, mint a Beatles-ről szóló Egy nehéz nap éjszakája 1964-ben. A filmek mellett autodidakta módon tanult billentyűkön és gitáron játszani, bárokban lépett fel, hogy pénzt keressen – egy southendi klubban fedezték fel.

Szólókarrierje során tíz stúdióalbumot adott ki, legnagyobb slágere az 1975-ben megjelent It’s In His Kiss volt, amelyet később Cher is feldolgozott. Önálló projektjei mellett a kor legnagyobb zenészeivel dolgozott együtt háttérénekesként, ő énekelt többek közt Bowie Aladdin Sane című albumán, de Stewarttal és a Jamiroquai-jal is együttműködött.

Halálhírét az énekesnő testvére, Dee Lewis Clay jelentette be, aki a halál okairól nem közölt pontosabb részleteket, csupán annyit, hogy „imádott, gyönyörű testvére” békésen, otthonában hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik