Kultúra

Timothée Chalamet homokférgen lovagol a Dűne 2 lenyűgöző előzetesében

Azt, hogy a Dűne folytatása 2023 legjobban várt filmje mi sem mutatja jobban, hogy már az első előzetes bemutatását is óriási várakozás előzte meg, amelyet csak tovább srófoltak az utóbbi hetekben csepegtetett ízelítőkkel. A két és fél perces előzetes nem is okoz csalódást, rögtön az az ikonikus jelenet látható benne, amely során a Paul Atreidest alakító Timothée Chalamet meglovagol az arrakisi sivatagban egy homokférget.

A látottak alapján Denis Villeneuve-ék ismét nem aprózták el a dolgokat, a folytatás legalább annyira látványos és gyönyörű lesz, mint a kritikusok és nézők által egyaránt kedvezően folytatott első rész. A Frank Herbert regényciklusából készített történet ott veszi majd fel a fonalat, ahol a 2021-ben bemutatott előző rész véget ért, Atreides felemelkedésére koncentrál majd.

A hat Oscarral – köztük a legjobb látványtervért díjazták Sipos Zsuzsannát is – jutalmazott első részből Chalamet mellett visszatér Rebecca Ferguson, Zendaya, Javier Bardem és Josh Brolin is, az új szereplők által pedig tovább duzzad az egyébként sem kispályás sztárgárda: feltűnik még Christopher Walken, Léa Seydoux, Florence Pugh és Austin Butler is.

A Dűne 2 még idén eléri a mozikat, az amerikai bemutatót november 3-ra tűzték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik