A Magyar Hang írta meg, hogy jelentős változások várhatók a több mint hétmilliárd forintnyi közpénzből kiépített erdélyi fidesz-közeli médiaholdingban, miután a cég december végével az összes nyomtatott médiatermékét bezárta. „Demeter Szilárd megbukott ebben a projektben, a lapok bezárása kínos a magyar kormánynak, ezért drasztikus lépések lesznek” – nyilatkozta egy anonim fideszes informátor a lapnak, amely úgy értesült, hogy az új vezető már be is mutatkozott az Erdélyi Médiatér Egyesület ernyője alatt működő erdélyi médiabirodalomnál. Állítólag kettős feladattal érkezett: az első a „szilárdtalanítás”, vagyis a Demeter Szilárdhoz köthető emberek eltávolítása a vezetésből, a második pedig az integráció, vagyis a hazai sajtóban az erdélyi Kesmának is nevezett cég integrálása az igazi Kesmába, teljes nevén Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba, amelyet pár évvel a G-nap után hoztak létre, és amely több száz kormányközeli médiaterméket fog össze, többek között ide tartozik a Magyar Nemzet, az Origo és a HírTV is.
Az erdélyi médiabirodalomban zajló folyamatokkal kapcsolatban megkérdeztük Demeter Szilárdot is, aki hivatalos minőségben a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, valamint a magyar könnyűzene megújításával megbízott kormánybiztos, de korábban „az Erdélyi Médiatér Egyesület nem hivatalos nagykövetének” nevezte magát.
Hogy ki mit tervez az erdélyi médiában, az nem tartozik szorosan rám. Nagyjából tíz évem van abban – leginkább informálisan -, hogy legyen nívós média Erdélyben.
– írta válaszában Demeter, hozzátéve, hogy feltételek nélkül támogatja és segíti az ügyet, ahogy tudja, mert meggyőződése, hogy „a külhoni magyar közösségek számára az anyanyelvű média elsődlegesen nem információközlő, hanem kultúrahordozó.” Arra büszke, hogy barátai és harcostársai a szülőföldjén az elmúlt években „megépítették a romokat.” Mint mondja, a G-nap után egy szerinte erősödő médiavállalkozást drótoztak össze amit – mint minden más médiavállalkozást – nehéz helyzetbe hozott előbb a Covid, utána a háború okozta válságos helyzet.
Ha ennek a médiatérnek a fenntartásában és gyarapodásában bárki segíteni tud, azt továbbra is csak támogatni tudom. Ami a vélelmezett bukásomat illeti: bukni csak az tud, aki valahol ott van valaminek a tetején. Az én küldetésem nem az volt, hogy az erdélyi médiát vezessem, hanem az, hogy bevédjem és segítsem, tehát őrkutya módjára körberohangáltam, ha kellett. Ennek is volt köszönhető, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesület tulajdonában lévő médiumok szerkesztőségei a legszabadabb, értékelkötelezett munkát végezhettek az elmúlt években, és remélem, ezt folytathatják is.