Az 1993-ban bemutatott Cliffhanger – Függő játszmában egy hegyimentő, Gabe Walker (Sylvester Stallone) egy terroristákkal teli, kényszerleszállást végrehajtott gép túlélőivel való harcát nézhettük közel két órán át, most, harminc évvel később pedig itt a lehetőség, hogy újra megtehessük ezt, hiszen a filmből reboot készül – írja a Variety.
A lap szerint a Rocky és a Rambo sztárja Walkerként tér vissza, ez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan a főszerepet is megkapja, hiszen mindössze segítőként, illetve mentorként működik majd a mentést valóban irányító új karakter mellett, akinek szerepére a színészt egyelőre még nem találták meg.
Az eredeti film előzetese itt látható: