Megérkezett a Jules War, azaz Lovasi Eszter harmadik dala: a Parallels keserédes indie-popja, illetve a súlyos szerelmi leszámolást megidéző Love után itt a Cold Anger, aminek klipje itt, a 24.hu-n látható először.
A Love után újra Halmos Ádám munkájaként megvalósult, erős Heinlein-idézettel („Annak a generációnak, ami figyelmen kívül hagyja a történelmet, nincs múltja, és nincs jövője”) indító, Kádár János-portrét is rejtő klip egyetlen VHS-kamerával, minimális költségvetésből készült, középpontjában pedig a magyar társadalom áll, aminek vállára
súlyos teherként nehezedik a letehetetlenül cipelt, vaskos múlt. Lehetséges, hogy a múlttól nem megszabadulni, hanem azzal elszámolni, abból tanulni, és azt magunk javára fordítani kellene. Így jutunk el a fekete-fehérből valami színesebbe, ám akárcsak 1989 kapcsán, ennek sikerességét itt is a nézőre bízzuk
– mondta el a rendező.
Lovasi Eszter hozzátette: a címben lévő hideg harag a heves gyűlölet inverzeként is értelmezhető, és akár konstruktív hozadéka is lehet. Megesik persze, hogy közömbösségbe csap át, amit ha védekezés és elfojtás táplál, megoldatlan mivolta miatt sokkal fájdalmasabb lehet a cipelője számára.
Az új Jules War-dalban ez a jelenség okozza a lírai én halálát, a harag efféle feloldása pedig elindíthatja az elfojtások konstruktív feldolgozását
– mondta.
A dal producere Maczkó Róbert volt, a felvételek az LA Gardens stúdióban készültek. A Jules War első koncertje június 30-án, a Fishing on Orfűn lesz.