Kultúra

Júniusban jön a Black Mirror új évada, itt az előzetese

Netflix
Netflix
Hosszú várakozás után újabb epizódok érkeznek, és ezek sem fognak megnyugtató képet festeni a közeljövőről.

A brit Channel 4-on indult, majd a harmadik évadától kezdve a Netflixen feltűnő Fekete tükör (Black Mirror) pillanatok alatt lett a disztópikus sorozatokra nyitott tömegek kedvence, akik az ötödik évad 2018-2019 fordulóján bemutatott részei óta eltelt időben talán már lemondtak arról, hogy lesz folytatás.

Egy évvel ezelőtt, 2022 májusában aztán kiderült: újabb, hosszabb évad érkezik, most pedig ennek az előzetese is megjelent.

A júniusban érkező öt részt továbbra is Charlie Brooker jegyzi majd, aki a Varietynek arról beszélt, hogy a jóval nagyobb költségvetésből születő epizódokban olyan dolgok lesznek, amikről korábban hallani sem akart.

A képsorokon tucatnyi ismert színész is felbukkan majd, köztük Aaron Paul, Himesh Patel, Josh Hartnett, Michael Cera, illetve Salma Hayek Pinault, hogy az eddigi legváratlanabb, illetve legmeglepőbb történetekben lássuk őket viszont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik