Kultúra a világ egy fura hely

25 éven át titkolta az amerikai haditengerészet kiképzője, hogy ő volt Bambi hangja

Jesse Grant / Getty Images for Turner
Jesse Grant / Getty Images for Turner
Gyerekszínészként, hatévesen választották ki a feladatra, amiről huszonöt éves pályafutása alatt senkinek sem beszélt.

A második világháború derekán, 1942-ben bemutatott, a magyar mozikba csak közel húsz évvel később elérő Bambi a Disney egyik legnagyobb klasszikusa: az alapot adó könyvvel ellentétben nem egy szarvas, hanem egy fehérfarkú (virginiai) őz történetét születésétől anyja elvesztésén, illetve egy erdőtűzön át egészen a családalapításig követő mese már megszületésekor milliónyi rajongót szerzett, ez a szám pedig azóta csak tovább nőtt.

A három Oscarra jelölt film szereplőiről a siker ellenére ugyanakkor kevés szó esett, ez azonban hosszú időn át talán a Bambi hangját adó Donnie Dunagannek fájt a legkevésbé, hiszen a most nyolcvannyolc éves férfiról

huszonöt éves haditengerészeti karrierje alatt senki sem tudta, hogy alig hétévesen, gyerekszínészként ő állt a mikrofonok egyike mögött.

A megélhetésért küzdő családjával születése után a Tennessee állambeli Memphisbe költöző fiúra három és fél évesen, egy tehetségkutatón aratott győzelme után figyeltek fel Hollywoodban, rövidesen pedig a Lugosi Bélával és Boris Karloffal készült Son of Frankenstein (1939) unokáját, Peter von Frankensteint alakította. Dunagan végül 1942-ben, a Bambival ért csúcsra, majd a stúdió bezárása miatt visszavonult a filmipartól.

LMPC / Getty Images Dunagan a Frankenstein fia standfotóinak egyikén, kezében pisztollyal.

A háború után sem tért vissza a kamerák elé: tizenhárom évesen már egy apartmanházban élt, és esztergályosként dolgozott, rövidesen azonban úgy döntött, hogy katonai pályára lép:

végül tizennyolc évesen, röviddel a koreai háború lezárása előtt  csatlakozott a haditengerészethez, majd annak valaha volt legfiatalabb kiképzővé vált.

A férfi nem csak a harctérre induló katonák képzéséből, de a harcból is kivette a részét:

háromszor járt Vietnamban, sőt, számos alkalommal meg is sérült,

mielőtt 1977-ben, őrnagyként nyugdíjba vonult volna.

Jesse Grant / Getty Images for Turner A Bambi egy 2016 áprilisi vetítésen – a díszzsebkendő alatt Bambit mutató felvarróval, a jobb gallérjon az egyik Bíbor Szívvel.

Szolgálatait Bronz Csillaggal, illetve három, háborús sebesülésért járó Bíbor Szívvel ismerték el, rövid filmes karrierjét azonban sikeresen titokban tartotta, sőt, arra csak 2004-ben derült fény, mikor a horrorfilm-történész Tom Weaver hosszú nyomozás után megtalálta, majd hosszú riportot készített vele.

Az azóta eltelt közel húsz évben Dunagan a különböző filmes találkozók és események rendszeres vendégévé vált – itt például a már tizennyolc évesen Emmy-re jelölt Jake Hamilton vendégeként mesélt a forgatásról:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik