Kultúra

Hat év után állt elő új regénnyel Murakami Haruki

Egy 1980-ban megjelent novellát bővített kötetté.

Hat év után új regényt jelentetett meg a népszerű japán író, Murakami Haruki: a The City and Its Uncertain Walls egy azonos című, negyven évvel ezelőtt megjelent írásán alapul, amit akkor egy irodalmi magazin közölt – írja az MTI.

A regény csütörtökön kerül a boltokba, és természetesen nemcsak nyomtatott formában, de e-könyvként is megvásárolható lesz.

Az író felidézte: az 1980-ban megjelent The City and Its Uncertain Walls című novellája egykor félkész állapotban jelent meg, amit nagyon sajnált, így fontosnak érezte, hogy most megfelelő formába öntse.

A három részre bontott regény első részét Murakami egyes szám első személyben meséli el – ez követi a korábbi írás történetét, amiben az elbeszélő egy magas falakkal körülvett városba érkezik, hiszen kamaszkori szerelme azt mondta, hogy ott lakik az igazi énje.

A második fejezetben a főhős visszatér a való világba: egy japán kisváros könyvtárának igazgatója lesz, ahol titokzatos dolog történik vele.

A regénynek épp ez a váltás a lényege, hiszen Murakami azt feszegeti benne, hogy

vajon tényleg szilárd-e a fal, amely az embert elválasztja egy másik világtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik