Kultúra

Hagyományőrző találkozó, őrült optimista hangulatba hozott közönség – mutatjuk, április elején milyen programokra érdemes elnézni

aquincum
aquincum
Nyakunkon az április: a mozik hűs termei és a művészeti létesítmények kényelme mellett már szabadtéri programokból is jócskán válogathatunk. Történelmi vásár? Botrányrendező stand-up estje? Nehéz választani. Programajánló.

Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó Aquincumban

2023. április 1-2., Budapest, III. kerület, Aquincumi Múzeum és Régészeti Park

Változatos családi programokat kínál az Aquincumi Múzeum,  április 1-jén és 2-án várja majd a látogatókat. Különböző történelmi korszakokba engednek majd bepillantást a szervezők, egészen a római kortól a XIX. századig. Autentikus ruhákban láthatunk majd hagyományőrzőket, de a kézműves vásárban barangolva is eltölthetjük majd az időnket.

AQUINCUM

Rendhagyó tárlatvezetések keretében bárki benézhet a kulisszák mögé is: a múzeumban dolgozók megmutatják, miként épül fel egy kiállítás vagy hogy hol tárolják a kiállított műtárgyakat, mielőtt azok a kíváncsi szemek elé kerülnek.

A szervezők történelmi filmekkel is készülnek, illetve a sportkedvelők nagy elánnal szurkolhatnak majd a történelmi küzdősport-versenyeken is. A kicsikről sem feledkeztek el: őket mesemondással, kézműves foglalkozással és egyéb játékokkal várják az Aquincumban.

Horváth Charlie-koncert

2023. április 1., Budapest, XII. kerület, Mom Kulturális Központ

Hazánk egyik legnépszerűbb énekese számos műfajban letetette már névjegyét, elég a rockra, bluesra, jazzre, funkyra gondolnunk. Charlie-t mindenki ismeri, albumai sorra döntötték a rekordokat az elmúlt években is.

A Magyar Köztársasági Érdemrenddel is kitüntetett zenész a Mom Kulturális Központban fog fellépni április 1-jén, és miután minden stílusban kiválót tud alkotni, garantáltan nem marad el a tapsvihar ezen koncert végéről sem.

John Wick: 4. felvonás – amerikai akciófilm

Március 23-ától megtekinthető a magyar mozikban.

„Korántsem példátlan, de azért elég ritka jelenség, hogy a folytatás jobb, mint az eredeti. Az meg tényleg szinte filmtörténeti kuriózumként értékelhető, ha egy dinamikusan terebélyesedő hollywoodi franchise hosszú távon sem kezd fáradni vagy hanyatlani, de még csak komolyabb botlásai sincsenek, hanem részről részre felülmúlja önmagát. A John Wick-trilógia képes volt erre a bravúrra” – olvasható a 24.hu kritikája a John Wick-film negyedik részéről.

Keanu Reeves sokadjára bújik a professzionális, visszavonulásra képtelen bérgyilkos szerepébe. A kaszkadőr-mutatványokkal évekkel ezelőtt is nagyot újító széria ezúttal még merészebb jelenetekkel ragadja meg a mozinézők figyelmét, garantálva, hogy a 2 és fél órás játékidő egy csapásra el fog suhanni.

A főbb szerepekben Keanu Reeves-t, Laurence Fishburne-t és Bill Skarsgårdot láthatjuk.

Tesz-vesz muzsika

2023. április 03., Budapest, IX. kerület, Müpa Budapest – Kék terem

Hétköznapi tárgyak, mint a törölköző, a sál vagy a fakocka kreatív felhasználásával is létre lehet hozni dalos, mondókás játékokat a kicsiknek. Mindezt az öltözés, fürdés és például a teregetés mindennapos élethelyzeteit felidézve.

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karának oktatója kalauzolja el a kisebbeket erre a különleges programra, melynek a Müpa fog helyet adni.

John Waters stand-up előadása

2023. április 03., Budapest, XII. kerület, Mom Kulturális Központ

Fiatalkoromban az a hír járta a magyar filmekről, hogy arról szólnak, egy gazda beleszeret a traktorába. Nagyon jó film is lehetne. Valakinek meg kellene csinálnia. Lehet, hogy én szeretek bele egy traktorba, amíg Magyarországon vagyok

– ezt John Waters, botrányrendező nyilatkozta a 24.hu-nak adott interjújában. Az apropó saját estje volt, ami április elején tart majd a magyar fővárosban. Waters maga írja az estjeit, a legfrissebbről így nyilatkozott: „A világ vége abból az elkeseredésből indul ki, hogy a világ alapvetően el lett cseszve, de végül őrülten optimista hangulatba hozom a közönséget, és elhitetem mindenkivel, hogy jóra fordulnak a dolgok. Újdonság lesz”.

Waters estje angol nyelven, tolmács nélkül lesz látható a Mom Kulturális Központban.

Kapcsolódó
John Waters: Lehet, hogy Magyarországon beleszeretek egy traktorba
John Waterst botrányrendezőként ismerte meg a világ, de Magyarországra egyszemélyes színpadi műsorával érkezik. Interjú bábozásról, síró gyerekekről, könyvdarálásról és az Oscar-gála meghosszabbításáról.

Szentendrei Tavaszi Fesztivál

2023. március 17. és április 2. között, Szentendre

A Szentendrei Teátrum szervezésében 2023. március 17. és április 2. között ismét megrendezik a Szentendrei Tavaszi Fesztivált, ami három héten át zenei programokkal, színházi produkciókkal várja az érdeklődőket. A macskaköves utcákon persze nem csak a felnőttek találnak érdekes programokat.

A fesztiválon a gyerekekről sem feledkeznek meg, a Fitos Dezső Társulat Láda titka és a No megállj csak Kancsil! című előadások nagy szeretettel várják őket is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik