Kultúra

The Cult lemezbemutató lesz a Budapest Parkban

LiveNation
LiveNation

2017 után újra Magyarországra jön a Cult, éspedig azért, hogy a tavaly megjelent Under The Midnight Sun című lemezüket bemutassák. A koncert június 27-én lesz a Budapest Parkban.

A legendás brit zenekar 1983-ban alakult Bradfordban, 1984-ben jelent meg első lemezük, a goth-rock hangzású Dreamtime, amelyet a már nagyobb sikert hozó Love követett olyan slágerekkel, mint a She Sells Sanctuary vagy a Rain. Az igazi nagy áttörést ugyanakkor a harmadik, 1987-es Electric című lemez hozta meg, amely felkerült az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz c. könyv listájára is. A zenekar ezután tette át székhelyét Los Angelesbe, már itt jegyezték legsikeresebb, Sonic Temple című albumukat is. Olyan zenekarokkal kezdtek turnézni, mint az Aerosmith vagy a Metallica – 1993-ban az ő előzenekarukként játszottak először Magyarországon is az MTK Stadionban.

A zenekar az évtizedek során kétszer is tartott szünetet, és több tagcserén is túl vannak, Ian Astbury és Billy Duffy párosa ugyanakkor mindig újra megtalálta a közös hangot. Legutóbbi, 2006-os újjáalakulásuk óta visszább vették a tempót, nagyjából öt-hat évente adnak ki új lemezt. Az Under The Midnight Sunon a markáns, érzelmes daloknál a hard-rock hangzás dominál, de nem marad ki a zenekar gyökereit jelentő goth-rockos íz sem, ami leginkább a lemez producerének, Tom Dalgetynek köszönhető, aki korábban a Killing Joke vagy a Damned hangzásáért is felelt, az új Cult-album felvételein pedig gitáron és billentyűn is játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik