Kultúra

Megszólalt a magyar férfi, akit Robbie Williams 20 év után ismét a színpadra hívott a tömegből

„Abban a pillanatban nincs az embernek ideje gondolkodni” – mondta.

Kedden Budapesten lépett fel Robbie Williams, aki az este egy pontján, szokásához híven, rajongókat is színpadra hívott. Ezt annyira jó érzékkel csinálta, hogy – mint utólag kiderült – ugyanarra a férfira sikerült ráböknie, akit húsz évvel ezelőtti fellépésén is a színpadra hívott. A különös egybeesést ráadásul maga Williams osztotta meg a közösségi médiában csütörtökön, egymás mellé téve a két fotót, és rácsodálkozva az esélyekre. A szerencsés rajongót Gregus Vidornak hívják, és az RTL Reggeli című műsorában be is számolt az élményről. Elmondta, hogy eddig 11 Robbie Williams-koncerten volt, és „ha úgy vesszük, hogy kettőn hívott fel, ez már csak egy 20 százalékos arány.”

Gregus ezúttal sem bízta a véletlenre a dolgot, fél öt körül, tizenharmadikként érkezett az Arénához, miközben a koncert csak este 9-kor kezdődött. Kiválasztásában persze szerepet játszhatott a tény is, hogy nem nehéz őt észrevenni, Gregus ugyanis két méteres magasságával kiemelkedik a tömegből.

Abban a pillanatban, amikor rábök az emberre, és azt mondja, olyan nagy vagy, gyere föl, abban a pillanatban nincs az embernek ideje gondolkodni

– mondta, hozzátéve, hogy csak öt perccel később, az adrenalinsokk után realizálódott benne, hogy milyen jó, hogy ismét őt hívta fel a színpadra.

Elmondta azt is, hogy a zenész nem emlékezett korábbi találkozásukra, a történetre úgy derült fény, hogy Vidor elmesélte korábbi élményét a biztonsági személyzetnek, akik elkérték tőle a 20 évvel ezelőtti fotót.

Nem gondoltam volna, hogy ez felrobbantja az internetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik