Kultúra

Ezért nem írt búcsúdalt a Republic Cipő halála után

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

Nem akartuk lezárni ezt a történetet. Ha valakiről írsz egy dalt, aki elment, az olyan, mintha a mondat végére pontot tennél. Én nem akartam pontot tenni, mert ezt a baráti, lelki, zenei kapcsolatot nem kívántam lezárni

– mondta az Önök kértékben Boros Csaba, a Republic jelenlegi frontembere, amikor arról volt zó, hogy sokan kérdezték a zenekartól, miért nem írtak búcsúdalt elhunyt énekesük, Bódi László „Cipő” halála után.

Cipő halálának most lesz kerek évfordulója: március 11-én lesz tíz éve, hogy elhunyt, ebből az apropóból készült az interjú. Boros Csaba basszusgitáros, aki Cipő halála után az énekesi feladatokat is magára vette, elmondta azt is, hogy Bódi gyakran magában tartotta érzéseit, és előszeretettel hivatkozott magára romantikus vademberként.

Bódi László negyvenhét évesen, súlyos szívbetegsége miatt hunyt el, halála után posztumusz díszpolgári címet is kapott. A zenész halálának ötödik évfordulóján zenésztársai megrendülten emlékeztek vissza a közös évekre.

Kapcsolódó
Öt éve halt meg Cipő, de ma is megrendülten emlékeznek rá zenésztársai
Szomorú évforduló: ma öt éve, 2013. március 11-én, hosszú betegség után meghalt Bódi László Cipő, a Republic frontembere. Zenésztársak emlékezéseivel és Republic-dalokkal hajtunk fejet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik