Kultúra

Meghalt még egy ember, akit GloRilla koncertjén tapostak el

Emma McIntyre / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Emma McIntyre / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Amint arról beszámoltunk, tömegpánik alakult ki, és több embert megtaposott a tömeg a rapper GloRilla vasárnapi koncertjén. Az eredeti hírek két halálos áldozatról szóltak, de már akkor is tudni lehetett, hogy még egy sérült súlyos állapotban van. A rochesteri rendőrség ma bejelentette, hogy még egy ember, a harmincöt éve Aisha Stephens belehalt sérüléseibe. Ezzel a koncert áldozatainak száma három főre emelkedett, mindhárman nők. Azt nem közölte a rendőrség, hogy a további sérültek kórházban vannak-e.

A pánik nem a koncert közben, hanem annak befejezése után tört ki, egyelőre nem tudják, hogy pontosan miért. Eredetileg az terjedt el, hogy valakik lövéseket véltek hallani, és emiatt indult meg a tömeg, ám ezt egyelőre nem tudták bizonyítani, és számos résztvevő arról számolt be, hogy nem hallottak semmilyen rendellenes hangot.

GloRilla azt írta közösségi oldalán, hogy lesújtották a történtek, amelyekről jóval később szerzett tudomást.

A város önkormányzata lezáratta a helyszínt, vizsgálják, hogy milyen szabálytalanságok okozhatták a tragédiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik