Kultúra

Két embert agyontapostak egy amerikai rapkoncerten

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

Két ember meghalt, nyolc pedig megsérült, miután a memphisi rapper, GloRilla koncertjén tömegpánik tört ki a New York állambeli Rochesterben. A rochesteri rendőrség a CNN-nek kezdetben azt mondta, hogy szerintük a rajongók lövések hangja miatt rohantak a Main Street Armory nevű szórakozóhely kijáratai felé. Egy későbbi közleményben azonban a rendőrség már azt mondta:

Számos jelentést hallunk a lehetséges okokról, beleértve a tömeg nagyságát, a lövéseket, a paprikaspray-t és egyebeket. A helyszínen tartózkodó emberektől származó előzetes jelentések szerint a sérüléseket a taposás okozta. Nincs bizonyítékunk arra, hogy lövések dördültek volna el, vagy bárkit lelőttek vagy megszúrtak volna.

Egy 33 éves és egy 35 éves nő is belehalt sérüléseibe. Egy másik nő állapota továbbra is kritikus; a többi hét embernek a feltételezések szerint nincsenek életveszélyes sérülései. Vizsgálat folyik annak kiderítésére, hogy a szórakozóhely tulajdonosai betartották-e a biztonsági intézkedéseket.

A memphisi rapper, akit a múlt hónapban a legjobb rap-előadásra jelöltek a Grammy-díjra, elmondta, hogy csak azután értesült a tömegverekedésről, hogy elhagyta a helyszínt.

Le vagyok sújtva és összetörtem a vasárnapi koncert után történt tragikus halálesetek miatt. A rajongóim jelentik számomra a világot … imádkozom a családjaikért & minden érintett gyors felépüléséért

– írta a Twitteren GloRilla, azaz Gloria Woods.

Ez a legutóbbi a halálos tömegpánikok sorában: 2021 novemberében tíz ember halt meg Travis Scott fellépésén az Astroworld fesztiválon. Decemberben a londoni Brixton Academyben két ember halt meg az Afrobeats-sztár Asake koncertjén történt tömegpánikban.

A helyszín legalább áprilisig zárva marad, amíg a rendőrség kivizsgálja az esetet, írja a Guardian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik