Még 2015-ben, tehát bőven a Vajna-korszakban indult el az Inkubátor Program, amelynek deklarált célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és az aktuális témák feldolgozásának támogatása. Ahogy a Nemzeti Filmintézet (NFI) honlapján is írják, a program alapelve, hogy a mozifilmes támogatásokhoz képest jóval kisebb költségvetést biztosítanak a nyertes produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különösen hangsúlyos szerep jut. A viszonylag szerény költségvetéshez képest az Inkubátor Program kifejezetten sikeresnek tekinthető, amit a nemzetközi eredmények is mutatnak. 2015-ös indulása óta 34 elsőfilm kapott gyártási támogatást, ebből 18 már elkészült, köztük olyan filmekkel, mint
- Szilágyi Zsófia Egy napja, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt, és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját.
- Csuja László Virágvölgy című road movie-ját a többi között a Karlovy Vary-i filmfesztiválon díjazták.
- Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.
A pályakezdők részéről meglévő igényt jelzi, hogy évente közel 70 pályázat érkezik a programba. Első körben egy szakmai előzsűri jelöli ki a tíz döntős filmtervet, melyek fejlesztési támogatást kapnak, így az alkotók dolgozhatnak tovább a forgatókönyvükön. Majd az Inkubátor Program évente megrendezett Pitch Fórumán választja ki a zsűri – és a szintén szakmabeliekből álló közönség – az öt győztest, akik aztán leforgathatják első játékfilmjüket. Legalábbis eddig minden alkalommal ez volt a menetrend, ezért a fejlesztési folyamat decemberi lezárása után a tavalyi Pitch Fórum nyertesei is joggal készülhettek gyártási pályázat benyújtására.
Ekkor jött azonban a hidegzuhany, ugyanis három győztes alkotóval közölték, hogy a Filmszakmai Döntőbizottság nem javasolja a filmjüket gyártási pályázatra, magyarul: nem kapnak állami támogatást. Az érintett alkotások között két játékfilm (Berényi Andor: Könnyű Álom; Rudolf Olivér: Anyám, a szörny) és egy dokumentumfilm (Hernádi Ambrus: A gondozó) szerepelt. A döntést ugyan még a 2022. december 23-i ülésén hozta meg a döntőbizottság, viszont február 6. után tájékoztatták az alkotókat arról, hogy ne nyújtsanak be pályázatot. Addigra került nyilvánosságra az Inkubátor Program pályázati kiírása (ezt évről évre újra meghirdetik), amiben szerepelt egy plusz pont, amely arról szól, hogy filmgyártási pályázat abban az esetben nyújtható be, „amennyiben az illetékes Döntőbizottság a pályázat benyújtását támogatja.” Ez a pont korábban nem szerepelt a gyártási pályázatban. Az elutasított filmek rendezőivel beszéltünk arról, hogyan értékelik a történteket, és mire lenne szükség szerintük a jelenlegi helyzetben.
„Az a különös, hogy a döntőbizottság eddig soha nem szólt bele a zsűri és a szakmai közönség döntésébe” – mondta a 24.hu-nak Berényi Andor, hozzátéve, hogy a forgatókönyv fejlesztése során végig konzultáltak Fonyódi Tiborral, az NFI forgatókönyv-fejlesztési igazgatójával, aki egyben a döntőbizottság tagja is volt, és a folyamat lezárásáig nem kaptak semmiféle jelzést arra, hogy probléma lenne a filmjükkel. Arról sem tájékoztatták őket, hogy időközben megváltozott az eljárási rend, és még az elutasító döntést sem indokolták meg, tehát a mai napig nem tudják, miért nem kaphatnak támogatást.
„A gyártási pályázat nem volt nyilvános, és számunkra nem is létezett még a döntés pillanatában. Ezt csak utólag, idén tették közzé. Gyakorlatilag létrejött egy olyan pont a pályázati kiírásban, ami lehetővé teszi számukra, hogy elkaszálhassák a győztes filmterveket. Ez teljes újdonság az Inkubátor Program nyolcéves történetében” – fogalmazott Berényi. Az alkotók panasszal is éltek az eljárás ellen, valamint kezdeményeztek egy személyes találkozót, amelyen a két érintett játékfilm producerei és a Döntőbizottság egyik tagja vett részt hétfőn. Sokkal többet azonban itt sem tudtak meg, csak olyan válaszokat kaptak, hogy a Filmintézet nem köteles megindokolni a Döntőbizottság döntését sem feléjük, sem a nyilvánosság felé. Emellett azt sem köteles velük közölni, mikor és hogyan változott meg az eljárási rend. A filmesekkel tárgyaló döntőbizottsági tag egyedül amiatt fejezte ki sajnálatát, hogy mindezt nem kommunikálták időben az alkotók felé.
Több éve dolgozunk ezen a filmen, másfél éve az Inkubátor Program keretein belül, kilenc hónapja pedig annak tudatában, hogy nyertesekként, biztosan le fogjuk forgatni. Ezért teljesen váratlanul ért, hogy még csak a gyártási pályázatra sem adhatjuk le az anyagot. Ez azt jelenti, hogy a döntőbizottság olyan forgatókönyvek alapján hozta meg a visszautasító döntést, amit ők maguk már korábban elfogadtak. Nem tudjuk mi van a háttérben, az okokról nem tájékoztattak, sem e-mailben, sem a személyes találkozón
– írta megkeresésünkre a másik elutasított nagyjátékfilm rendezője, Rudolf Olivér. Szerinte ez nem jó üzenet azoknak, akik legközelebb nyertesekként állnak majd ki a Pitch Fórum színpadára.
És tényleg könnyű belátni, hogy a korrektségi és átláthatósági szempontokon túl a Filmintézet eljárása rendszerszinten is komoly kérdéseket vet fel. Az a veszély is benne rejlik, hogy teljesen kiüresíti az elsőfilmesek támogatására létrehozott, kialakult hagyománnyal bíró programot. Pedig mára ez maradt az utolsó olyan – meglehetősen apró – szegmense a magyar filmtámogatási rendszernek, ahol még nem a kormány által kinevezett döntőbizottság, hanem a tágabb értelemben vett szakma választhatta ki, mely filmek érdemesek a támogatásra. A jelek szerint most ez a kvázi autonóm kis sziget is megszűnt, hiszen a döntőbizottság kapott egy olyan hatalmi eszközt, amivel bármikor felülírhatja az inkubátoros zsűri és szakmai közönség döntéseit.
Berényi Andor szerint a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen, hogy elinduljon egy szakmai konzultáció Káel Csaba filmügyi kormánybiztossal, a magyar filmfinanszírozás első emberével. És nemcsak az ő három filmtervükről, hanem általánosságban az első filmesek támogatásáról, illetve magáról az Inkubátor Programról, ami az elmúlt nyolc évben rendkívül olcsón adott rendkívül értékes filmeket a magyar filmszakmának és a nézőknek.
Amennyiben át akarják alakítani a rendszert, azt mindenféleképpen a szakmai szervezetek bevonásával kell megtenni, és előre kommunikálni, nem pedig visszamenőleg módosítva a szabályokon
– mondta Berényi, aki szerint mindenkinek az az érdeke, hogy tisztán lehessen látni a pályázati működés kereteit, és ne tartsák bizonytalanságban az alkotókat.
A Nemzeti Filmintézetet is megkérdeztük, hogy mi indokolta az eddigi működés hirtelen megváltoztatását, és miért utasították el épp ezt a három filmtervet – az okokat azonban nekünk sem árulták el. Válaszukban azt hangsúlyozták, hogy az Inkubátor Program többlépcsős, több szakaszból álló támogatási folyamat, és hogy az elmúlt években számos változáson ment keresztül, ugyanakkor szerintük sosem volt automatikus a gyártási támogatás.
A pályázati kiírásban szerepelt, hogy a Filmintézet illetékessége arról dönteni, hogy filmszínházban (mozifilm) vagy médiaszolgáltatásban (tévéfilm) bemutatandó alkotásként nyújt-e támogatást pályázati úton a filmterveknek, a legutóbbi pályázati kiírás a döntőbizottságoknak előzetes jóváhagyási jogkört biztosít. A legutóbbi tíz döntős filmterv közül a 2022. május végi Pitch Fórumon szakmai zsűri és szakmai közönség választotta ki a további megvalósításra (filmgyártás) javasolt öt filmtervet. Az öt filmterv fejlesztését nemrég lezárta a Filmintézet. Az NFI Filmszakmai és Televíziós Döntőbizottsága az Inkubátor Program 7.0-ban készülő filmalkotások forgatókönyve és a Pitch Fórum prezentációi alapján megvizsgálta a filmalkotások megvalósíthatóságát, és ez alapján hozta meg döntéseit. A Könnyű álom, az Anyám a szörny és A gondozó című filmtervek további megvalósítását nem támogatja a Filmintézet, és erről értesítette a pályázókat
– írták a lapunknak adott válaszban, amelyből azonban továbbra sem derül ki, mi volt az eddig példátlan döntés oka, és az sem, hogy mire számíthatnak a jövőbeli pályázók.
Pedig a döntés már csak azért is indoklásra szorulna, mert az Inkubátor Program eredményességét széleskörű konszenzus övezi a szakmában, ezt már önmagában a programban készülő filmek nemzetközi fesztiválsikerei is alátámasztják. A hatékonyság különösen szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen kevés pénzből készülnek ezek a filmek: néhány évvel ezelőttig 70 millió forint volt az egy filmnek megítélhető támogatás felső határa, ezt mostanra megemelték 120 millióra. Ez gyakorlatilag low budget költségvetést jelent, főleg ahhoz viszonyítva, hogy manapság Magyarországon félmilliárd forint alatt nem nagyon készül egész estés film (ebben szerepet játszik az infláció, másrészt az a folyamat is, hogy az itt forgatott külföldi produkciók miatt emelkedtek a bérek és az eszközbérlés költsége is). A programból évente kikerülő öt film támogatása tehát összeadva sem nagyon érte el egy átlagos nagyjátékfilm támogatását.
Hogy pontosabb képet kapjunk, milyen filmeket utasított vissza indoklás nélkül a Filmintézet, az alábbiakban mindhárom filmtervet bemutatjuk röviden, a rendezők szavaival.
Berényi Andor: Könnyű Álom
„A mi filmünk Zsoltról szól, aki egy nehéz helyzetben lévő negyvenes férfi egyedül gondoskodik a beteg édesanyjáról. Amikor az anya állapota leromlik, be szeretné adni egy idősek otthonába, ám ezt nem tudja fizetni. Hogy pénzhez jusson, egy cégháló strómanjává válik, és ennek a céghálónak a bűnös világában sodródik egyre mélyebbre” – foglalta össze a Könnyű álom sztoriját a rendező, Berényi Andor, aki a váratlan akadályok ellenére sem mondott le a projekt megvalósításáról. A bűnügyi drámához a pályáztatás keretében készült egy, a hangulatot bemutató pár perces „moodfilm” is, amelyben Nagy Zsolt, Mucsi Zoltán és Hámori Ildikó szerepel.
Rudolf Olivér: Anyám, a szörny
„Az Anyám, a szörny egy negyven körüli nőről szól, aki belefáradt abba, hogy jelentéktelennek érzi magát, hogy láthatatlan a környezete számára. Egy nap rátalál egy horrorfilmbe illő szörnymaszkra egy eldugott dobozban. Amikor felpróbálja, és belenéz a tükörbe, azt látja, hogy ez az eltorzult, durva arc az az arc, amilyenné az életét megkeserítő kompromisszumok tették. Ez furcsa mód felszabadítóan hat rá. Nem hajlandó többet levenni, ez az ő lázadása. Egy drag bárban talál befogadó közösségre, ahol Monster Lady néven maga is fellép. Miközben önmagát akarja megtalálni, kamasz lánya – aki legalább annyira elveszett, mint ő – végképp magára marad. Mindketten végtelenül magányosak, ugyanakkor kétségbeesetten küzdenek is ellene. Ez a küzdelem érdekel, és az hogy visszatalálhatnak-e egymáshoz.”
Ezt Rudolf Olivér összegezte, aki az alapdiplomáját még a Színház és Filmművészeti Egyetemen vette át 2019-ben, a Mester diplomáját már a Freeszfe Egyesülettől és a Filmakademie Wientől kapja meg hamarosan. Fonica M-120 című diplomafilnjét 2021-ben beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál Cindéfondation szekciójába. A fenti szinopszis mellett arról is beszélt, hogy filmjük producere, Petrovits Genovéva pályázott az Európai Bizottság Kreatív Európa programjához (Mini-slate támogatás). Ennek keretében az Anyám, a szörny is nyert támogatást az előkészítéshez kapcsolódó költségekre. Ez lehetőséget nyújt koprodukció bevonására, csak éppen ehhez elengedhetetlen a hazai forrás. „Az is érthetetlen számunkra, hogy a döntőbizottság által meghozott döntésről miért két hónappal később tájékoztattak minket. Úgy néz ki, mindent elölről kell kezdenünk. Próbálunk megoldást találni ebben az abszurd helyzetben, hogy elkészíthessük a filmünket, amire már egyszer támogatást nyertünk, csak nem kaptunk.”
Hernádi Ambrus: A gondozó
„A gondozó című folyamatkövető dokumentumfilm egy Németországba ingázó idősgondozó nőről, Zsuzsáról szól, aki az anyagi fennmaradás miatt jár ki, de az évek során egyre nehezebben hagyja otthon családját. Zsuzsáék története a külföldi idősápolás gazdasági és társadalmi következményeinek bemutatása mellett sokkal inkább annak az érintett szereplőkre gyakorolt személyes, lélektani hatását járja körbe. Hogy miként fejlődik a viszony ápolt és ápoló között távol a családtól, illetve milyen folyamatok zajlanak le az otthonmaradottak életében, jelen esetben Zsuzsa férje és a frissen hozzájuk költöző Zsuzsa anyukája között” – összegzett Hernádi Ambrus, aki az ELTE filmszakja után egy New York-i dokumentumfilmes képzést is elvégzett. Az ő helyzetük némileg speciális, mivel a dokumentumfilmek gyártási procedúrája eltér a játékfilmes megszokásoktól, és lényegében már a gyártási pályázat leadása előtt elkezdődik a forgatás, náluk pedig részben már a vágás is.
Több éve fejlesztem ezt a filmet, ami természetesen az íráson túl rengeteg forgatást és kapcsolatépítést jelent a szereplőkkel, és nagyon bízom benne, hogy a benyújtott méltányossági kérelmünk nyomán megkapjuk a támogatást, mert idővel egyre költségesebb fejezetei jönnek a filmkészítésnek.
