Kultúra

Július 15-én rendezik idén a Budapest Pride-ot

Budapest Pride
Budapest Pride
Magyarország legnagyobb emberi jogi tüntetése huszonnyolcadik alkalommal indul majd el a belvárosban.

Hosszas tervezést és egyeztetést követően idén július 15-én rendezik majd a Pride-ot – olvasható a szervezők által kiadott sajtóközleményben.

A rendezők mindenkit csatlakozásra buzdítanak, aki egy szabad, elfogadó és demokratikus országban szeretne élni – írták, majd hozzáfűzték:

szlogenünk változatlanul „Vedd vissza a jövőd!”, mely rámutat a társadalomban jelenlévő különböző hatású, ám hasonló gyökerekből táplálkozó és egymást erősítő, rendszerszintű problémákra (rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, homofóbia, transzfóbia és szexizmus), valamint az azokra keresendő megoldási lehetőségekre.

A közlemény az elmúlt napok történéseire is reagált:

A múlt héten ismét előhúzta a kormány a fiókból a klasszikus hazugságot az LMBTQ emberek és a gyermekbántalmazók összemosásáról, valódi gyermekvédelem helyett a szombati kormányinfón azzal fenyegetett,hogy ismét törvényeket szigorít „a genderideológia ellen”. Ez újabb uszítást, gyűlöletkampányt és támadások sorát jelentheti. A támogatást szerintük a már említett, érvénytelen népszavazás adja.

A kitűzött dátum egyben azt is jelenti, hogy idén június 16. és július 16. közt rendezik majd a 28. Budapest Pride Közösségi Fesztivált, amiben ötvennél több civil szervezet, informális csoport, illetve magánszemély közösen több mint száz programon várja az érdeklődőket.

A felvonulással kapcsolatos információk a hivatalos Facebook-eseménylapon lesznek követhetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik