Kiállítást rendeznek Berlinben a Fortepan magyar közösségi online fényképgyűjtemény anyagából. A német fővárost magyar turisták szemszögéből bemutató tárlat bekerült az egyik legrangosabb nemzetközi fotófesztivál, az Európai Fotográfia Hónapja, az EMoP hivatalos programjába. A kiállítás február 16-tól április 7-ig látogatható a berlini magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB).
A Fortepan több ezer berlini vonatkozású felvételéből és a CHB archívumából válogatott kiállítás középpontjában az 1973-as év áll. Akkor nyílt meg Kelet-Berlinben – az egykori NDK fővárosában – a Magyar Kultúra Háza, amely gyorsan a helyi kulturális élet egyik központja lett, és akkor volt a város a VIT néven is ismert Világifjúsági Találkozó házigazdája. A kelet Woodstockjaként is emlegetett fesztivál eseményei jórészt a magyar intézet közvetlen közelében zajlottak. A magyar turisták és az intézet hivatásos fotósainak képei azonban nemcsak a kelet-berlini belváros és a „béketábor” legnagyobb szabású ifjúségi rendezvényét mutatják be, mert sokan Nyugat-Berlinbe is átlátogattak, ahol színes, izgalmas, újdonságokkal teli világgal találkoztak – emelték ki a CHB közleményében.
A szétszakított város mindkét felének életét magyar szemmel láttató kiállítás azt vizsgálja, hogy merre jártak az 1973-ban Berlinbe csöppenő magyarok, mi keltette fel az érdeklődésüket és milyen pillanatokat örökítettek meg. Képeiken „siető járókelőket, flower power-mintás buszokat, nyüzsgő bolhapiacokat és sztriptízbárok reklámjait láthatjuk” – írta a CHB.
Az EMoP európai nagyvárosok fotóművészeti fesztiváljainak hálózata, 2004-ben hozták létre Berlin, Párizs és Bécs kezdeményezésére. A német fővárosban az idei, tizedik fotóhónapon száz helyszínen rendeznek kiállításokat. A CHB a fesztivál visszatérő résztvevője.
A Fortepan közösségi online fotóarchívum 2010 óta a fortepan.hu oldalon működik, gyűjtőköre a huszadik századi magyar fotográfia. A társadalmi munkában fejlesztett gyűjteményt felbecsülhetetlen értékű történelmi forrásként tartják számon. Csaknem 180 ezer darab kiváló minőségű digitalizált fényképet tartalmaz az 1900 és 1990 közötti időszakból, mintegy 3400 fénykép Németországban készült.