Kultúra ismeretlen budapest

A helyén maradhat a korábban veszélybe került Népszínház utcai védett patikabelső

BFVK
BFVK
A tervezett árverést megtartják, de az ingatlan tulajdonosa szeretné megvenni a bútorzatot.

2022 májusában hosszú cikkben számoltunk be az egykor a Polgári Serfőzde iroda- és lakóházaként született Népszínház utca 22. (Vidor Emil, 1906) aljában lévő patika idén épp százharminc éve született patikabútorának veszélybe kerüléséről: a gyógyszertár bezárásával sorsa ugyanis bizonytalanná vált.

A Miniszterelnökség védettségi listáján is szereplő, tölgyfából készült bútorzat eredetileg az 1893 karácsonya előtt a szomszédos 24. számú házban megnyílt Szent Margit-patikát szolgálta ki, ahonnan tulajdonosa, Korányi Lajos 1906-ban az újonnan megnyílt sarokbérházba költöztette az üzletet.

Kapcsolódó

Az 1991 óta védett elemek az elmúlt száztizenhét évben meg sem mozdultak, a megőrzés során pedig elsődleges cél, hogy a belsőépítészeti részletek az eredeti helyükön maradva legyenek láthatók, így reméltük, hogy sem áthelyezés, sem eltűnés nem vár majd a bútorokra.

Az év hátralévő részében semmiféle fejlemény nem történt az ügyben, január közepén azonban az Építészfórum kiszúrta, hogy a Fővárosi Önkormányzat 4,985 millió forintos kikiáltási áron keres új tulajdonost az 1996-ban tízmillió forintra becsült tárgyaknak.

Az árverés ténye azóta sem változott – ezt február 22-én tartják majd –, a lapot a fővárosi vagyonkezelő azonban arról tájékoztatta, hogy az ingatlantulajdonos kifejezte az előzetes vételi szándékát, így az elemek a helyükön maradhatnak, sőt, a műtárgyfelügyeleti hatóság már egy restaurálási engedélyt is kiadott a tulajdonos részére, ami lehetővé teszi a

legjobb állapotban való megtartást, illetve a belső (labor) helyiség bútorainak javítását, illetve új funkcióknak megfelelő átalakítását.

Mindez persze nem zárja ki azt, hogy az együttes egy közgyűjteménybe kerüljön, ilyen megkeresés eddig azonban nem érkezett – írják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik